Cooking is love made visible

Szöszi a konyhában

Szöszi a konyhában

Krémek baráti csevejhez

2014. augusztus 21. - fuf87

unnamed (1)_1.jpg

Átjön a legjobb barátod/barátnőd, vagy egy nagyobb társaság, elkezdtek beszélgetni, felpattintasz 1-2 üveg bort és felcsüccsensz a történetek szárnyára, és együtt suhansz Velük a bormámor felé. Szerintem mindenki tudja, miről beszélek. Ilyenkor igazán jól jön valami nasi, kenegetős, mártogatós csoda, amit bedobsz a közösbe, az asztal közepére, és mindenki hozzáfér, szívja az alkoholt, és kényezteti az ízlelőbimbókat. Ropi, keksz meg ilyenek? Ne már, azok az idők már elmúltak! Ha igazán fenszi házigazda akarsz lenni, és a maximumot akarod nyújtani a vendégeidnek, akkor kapd elő a kreativitásod, és üss össze néhány egyszerűbb krémet! 

De mivel minden ételnek van egy története, ez sem lehet kivétel. Augusztus huszadika közeledtével kitaláltuk Gáborral és a legjobb barátnőmmel, Anettel, hogy elmegyünk piknikezni valami kellemes, kutyabarát helyre, mert biztos nagyon szép idő lesz, és ki kell maxolnunk, ami még az idei nyárból maradt. Huszadikán reggel természetesen szakadó esőre ébredtünk. Így a kültéri piknik indoor-rá avanzsált, a helyszín pedig a nappalink lett. Mert lehetetlent nem ismerünk. :)

Na de mi került az asztalra? 

1) Kesudiós avokádókrém 

avvvv.jpg

- 2 érett avokádó (ha az ujjaddal megnyomod, puha, állaga hasonló az érett barackéhoz - vigyázzunk a kemény éretlen és keserű!)

- egy fél tömlős medve sajt (opcionális - krémesebbé teszi)

- 1 közepes fej lila hagyma 

- 6-7 koktélparadicsom

- 2-3 gerezd fokhagyma 

- egy csokor petrezselyemzöld / friss koriander

- egy fél citrom/lime leve

- só, bors

- egy 3/4 csomag kesudió (amúgy ízlés kérdése, ki mennyit pakol bele)

Az avokádókat meghámozzuk, eltávolítjuk a magokat. Könnyen bebarnul, így csak akkor essünk neki, ha belátható időn belül elkészül az ételünk.

av1.jpg

Kockázzuk fel, majd turmixoljuk le egy botmixerrel. Belenyomjuk a fél sajtot. (ez nem must) Adjuk hozzá az apró kockákra vágott lilahagymát, a szintén minire vágott paradicsomkockákat és a fokhagymanyomóval pépesített fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk, jöhet rá egy fél citrom/lime leve, majd a végén a friss petrezselyemzöld vagy a friss koriander. (kinek mi szimpibb) A végén hozzáadjuk a kesudiókat, és a tetejét is azokkal díszítjük.

av2.jpg

Néhány óra alatt mennyei vendégváróvá érik. 

2) Baconos juhturó

juht.jpg

- 2 csomag juhturó (kb 30-40 dkg)

- friss metélőhagyma

- 10-15 dkg húsos szalonna

-2-3 ek tejföl

Mi sem egyszerűbb, villával összenyomkodom a juhtúrót, hozzáadom a tejfölt és a felaprított metélőhagymát. Majd megpirítom a szalonnakockákat és összekeverem.

3) Sültpaprikás padlizsánkrém

pad1.jpg

- 2 kisebb padlizsán

- egy fél vöröshagyma

- 4-5 gerezd fokhagyma

- 7-8 kisebb paprika (nekem volt köztük fehér, kápia, cseresznye - amit éppen találtam a kamrában)

- só, bors

(Tehetünk bele juhtúrót is, én most nem tettem)

- 3-4 ek majonéz

- fekete/zöld olívabogyó

A padlizsánokat és a paprikákat megsütöm, kábé fél óra kell nekik 180 fokon, légkeverésen.

pa2.jpg

Ha megsült, lehúzom a héjukat (igen a paprikának is), botmixerrel összedolgozom, mehetnek hozzá a hagymák, a fűszerek, és a végén a majonéz. Én fekete és zöld olívákat szeleteltem még hozzá.

4) Anett lazacos krémje (Rilette)

an2.jpg

És engem ért a megtiszteltetés, hogy kedvenc barátném receptje első ízben debütáljon itt, és tuti nem utoljára!

- 25 dkg lazacfilé

- 1 fej vöröshagyma

- 1 babérlevél

- 1 ek sűrű natúr joghurt

- 1 ek mustár

- 1 ek majonéz

- 1 citrom leve

- 1 csokor petrezselyem

- só, fehér bors

Feldobunk egy edényt a tűzhelyre, hozzáadunk egy fél vöröshagymát és egy babérlevelet. Ha felforrt, beledobáljuk a felkockázott lazac darabkákat főni. (5 perc) Majd lé leönt, hagyma és babérlevél kidob. A kihűlt lazachoz hozzáadjuk az apróra vágott megmaradt fél vöröshagymát, a joghurtot, a majonézt, a mustárt, a citrom levét, sót, fehér borsot és a felaprított petrezselymet. Összekeverjük és mehet pihenni a hűtőbe.

an1.jpg

Ehhez passzoló borok a fehér és a rosé, illetve mi még fokhagymás bagettet, sajtokat, húsgombócokat, friss zöldségeket kínáltunk mellé, mennyei volt.

pikkk.jpg

 

 

Sajtos Padlizsánkrémleves

4_2.jpg

Ahogy ezt a bejegyzést írom és kinézek az ablakon, szakad az eső és hűvös van. Érdekes párhuzam, hogy múlt héten a töltött paprikámat is a "nyár utolsó sóhajaként" aposztrofáltam barátaimnak, száz szónak is egy a vége, érezhetően közeleg az ősz, ez nem csak a hangulatunkra, de a konyhai ténykedésünkre is kihat. Szerintem. Így nálam már beköszöntött a krémlevesek korszaka, na nem mintha valaha vége lett volna.. :) Mivel a múltkori padlizsán lerakatból még árválkodott pár darab a kamrában, úgy döntöttem, leves készül belőlük. Sokaknak furcsa lehet, hogy padlizsánból levest főzni? Who cares? Ami finom, az finom - függetlenül a színétől :)

Hozzávalók:

- 2-3 közepes méretű, érett padlizsán

- 1 fej lila és 1 fej vöröshagyma

- 2 nagy krumpli

- 5-6 gerezd fokhagyma

- 1,5 l alaplé 

- 2 dl fehérbor

- 6-7 koktélparadicsom

- egy citrom leve

- 2 dl tejszín

- só, bors

- egy fél tömb krémfehér sajt

Feltét: pirított bacon + pestós kiflikarikák.

A padlizsánokat felkockázom, besózom, és állni hagyom, hogy a víz és a keserűség eltűnjön. (nálam egy napig álltak a hűtőben, mert előző nap lusta voltam megcsinálni, Isten lássa lelkemen) Az apróra vágott hagymákat kevés olívaolajon megdinsztelem, majd hozzáadom a felkockázott padlizsán darabkákat. Kicsit fonnyasztom őket így együtt, majd felöntöm az alaplével. (Én két leveskockából gyártottam le.) Ismét jöhet rá bors, na meg a fehérbor. (Nyakas Irsai esetemben.) Ha felrottyant kicsit, hozzáadom a felkockázott burgonyákat és a paradicsomokat egészben.

1_2.jpg

Ha a krumpli megfőtt, előkapom a botmixert, és leturmixolom. Belefacsarom a citrom levét és hozzáadom a tejszínt. Végül belemorzsolom a krémfehér sajtot.

2_2.jpg

Feltét gyanánt szalonna kockákat pirítottam meg, valamint pestóval kentem meg néhány kiflikarikát, amiket a szalonnából keletkezett zsíron a serpenyőben kicsit megsütöttem.

3_2.jpg

Az eredmény egy nem hivalkodó, kellemes krémleves lett, na meg a pasim elégedett mosolya. Érdemes elkészíteni, gyorsan megvan és garantáltan ízleni fog.

5_2.jpg

Étteremteszt - Balzac 35

Már régóta terveztem, hogy megnézzük a helyet, és múlt hét pénteken végre sikerült. A 13. kerület mindig is üde színfolt volt a város gasztró térképén, így optimistán vágtunk neki az estének és a hat fogásnak. Este 8-ra foglaltunk asztalt, ami felesleges volt, mert nem tolongtak. Belépve kedves fogadtatásban részesültünk (még szerencse), majd nem messze a pulttól megkaptuk asztalunkat, ahonnan viszont remek rálátásunk nyílt arra, mit művel a szakács. A bordó falak, a fekete székek és a félhomály valóban meghitt hangulatot teremtettek, egészen addig, amíg egy zajosabb "szigetlakó" társaság nem telepedett le a mellettünk lévő asztalhoz, bár mi annál éhesebbek voltunk, mintsem hogy ez kedvünket szegje. 

balzac2.jpg

balzac1.jpg

Miközben a borra vártunk, kaptunk egy kis étvágygerjesztőt, ami nem más volt, mint meleg pirítós fűszeres túrókrémmel. Átlagosnak mondható volt, ám mégis jól esett.

balzac3.jpg

 

Az előétel és a mentes víz előbb érkezett, mint a hozzá passzoló Légli Blanc, ami részemről azonnali pontlevonás.

balz4.jpg

Az előételt hideg tőkehal és kacsamell kavalkádnak keresztelték el. A "kavalkádot" zöldsalátával tálalták, amibe beleesett néhány paradicsom és kukorica is. Felejthetőnek nevezném, a saláta pedig 99,9%, hogy a zacsis keverék volt, amit a Sparban szoktam venni, ha krónikus időhiányban szenvedek. Mindez ásványvízzel, háát...itt kezdett megbicsaklani a bizalmam, erőteljesen.

balz5.jpg

A következő fogás kapros cukkinileves volt jérceszalmával. Közben az 1. bor is megérkezett. Rá 5. percre a következő fogáshoz passzoló Nyakas Chardonnay? Szóval két pohár borral néztem farkasszemet.. Morcosan kezdtem neki a levesnek, és annál jobban meglepődtem, mennyire finom és jól eltalált ízkombinációval találkoztam. Gyorsan elfogyott, és ilyet én is fogok csinálni a későbbiekben. 

balz6.jpg

Az este számomra legfelemelőbb pillanata csak ezután következett, amikor megkaptuk a friss héjas fekete kagylót, tekert pisztrángot provance módra. Mert ez tökéletes volt, és emiatt még visszajövök. Ami nem tetszett, hogy a pirítós, amit kértem a fogáshoz, a fogás kihozatalától számított 10 perc múlva érkezett meg.

balz7.jpg

A szűz mignon durva borssal sütve nem volt rossz, viszont a krumpli amivel tálalták elbírt volna még vmi ízesítést, számomra az "elmegy kategória".

balz8.jpg

 

balz9.jpg

A házi sorbet, illetve a belga csokis fondue finomak voltak, de én nem vágtam magam hanyatt, ha őszinte akarok lenni. 

Összességében két okból fogok visszatérni a helyre: az egyik a kagyló. Mert az nagyon rendben volt. A másik a hangulata, ami bizonyos élethelyzetekhez remekül passzol. A harmadik "meg nem nevezett ok", hogy talán még megkóstolunk ezt-azt, ez a jövő zenéje. 

 

 

Töltött paprika chilivel és whiskyvel

avagy a nyár utolsó sóhaja

tp1.jpg

Egész nyáron készültem, hogy csinálok töltött paprikát, de valahogy mindig elmaradt, mert lusta voltam, mert más dolgom volt, mert mindig találtam valami kifogást, viszont amikor múlt hétvégén Anyós és Após elláttak egy impozáns szentlőrinckátai paprika szállítmánnyal, tudtam, hogy nincs mese :)

Szerintem ez egy olyan fogás, amire méltán lehet büszke a magyar gasztronómia, nyilván többféle változata ismert, én nagyon szeretem az igazi "traditional", nagyanyáink által is főzött verziót, mégis, most egy általam módosított receptet mutatok meg :) (leginkább azoknak, akik szeretik a csípősebb, pikánsabb fogásokat)

Hozzávalók: 

- 7-8 kápia paprika (zöld/piros) - igen, tudom eredetileg fehérbe kellene tölteni, de szívünk joga másikat használni, nem?

- 2-3 hegyes erős zöld paprika

- néhány apróbb gömb alakú, nem csípős paprika 

- 40 dkg darált sertés hús (és itt egy jó tanács: a pasinknak, ha elküldjük Őket a boltba, mindig mondhatunk 20-25 dkg-gal kevesebbet - mert szeretnek többet venni a kelleténél - nekem Gábor most csak 66dkg-ot hozott :)))

- 10-15 dkg húsos szalonna (én Kolozsvárit tettem bele)

- 25-30 dkg rizs 

- 1-2 tojás (mérettől függően)

- 1 kisebb zellergumó

- zellerzöld, petrezselyemzöld, rozmaring (friss)

- 2 hámozott paradicsom konzerv

- 1 l 100%-os paradicsomlé 

- cukor (én xilitet használtam)

- 2-3 kisebb chili paprika

- 2-3 ek. whiskey

- 3 közepes fej vöröshagyma

- 7-8 gerezd fokhagyma

- só, bors, pirospaprika + egész zöld bors

- 5-6 nagyobb krumpli

Első körben elkészítem a tölteléket. A tölteléknél nagyon fontos, hogy amit tudok leturmixolok, hogy ne legyen darabos, max minimálisan. A 30 dkg rizst előfőzöm és félreteszem. (Én csészét használok mindig rizs főzéseknél - 1 csésze rizshez 1,75 csésze víz kell. Nem kell készre főzni, csak megvárjuk, amíg magába szívja a vizet, amibe őrölt tarkaborsot, és vegetát szórtam.)

tp3.jpg

Szóval 1,5 vöröshagymát leturmixolok, jöhet hozzá a szintén összepürésített szalonna (ne ostorozzatok meg), erre pedig a minire aprított zellerzöld. Hozzáadom a darált húst, sózom, borsozom és jó sok piros paprikát szórok rá.

tp4.jpg

Ráütöm a tojást. (Mivel nekem miniatűr tojásaim voltak otthon, kettőt használtam fel.) Ehhez jön hozzá a rizs. Kézzel összegyúrom. Figyeljünk arra, hogy a rizs elhűljön, mire elkezdjük összedolgozni a cuccokat, mert eléggé tud égetni. (Igen, nekem sikerült kicsit megpiróznom a tenyeremet, de erre szokták mondani, hogy kockázat nélkül nincs siker.)

tp5.jpg

Kicsit állni hagyom az alkotást, amíg kicsumázom a paprikákat. Én az ereket benne hagytam, igen a csípősben is. Majd megtöltjük a paprikákat a töltelékkel, a megmaradó masszából húsgombócokat formálunk.

tp6.jpg

Kapjunk elő egy nagy edényt. A maradék 1,5 vöröshagymát dinszteljük meg kevés olajon, majd ehhez adjuk hozzá a ledarált zellergumót. Ha kicsit összeértek az ízek, jöhet hozzá a két hámozott paradicsom konzerv. Só és bors és zöld bors. Sok. Majd hozzáadom az apró chili paprikákat, hadd váljon a hangulat igazán forróvá. És jöhet rá a paradicsomlé. Újabb kör fűszerezés.

tp7.jpg

Ha a paradicsom túl savanykássá tenné a mártást, cukorral/xilittel kompenzáljunk, de csak finoman. Ha elértük a kívánt ízt, 2-3 evőkanál whiskyt csöppentünk a kondérba. (innen jön az a megfoghatatlan füstös íz, amiért megbolondulok) majd szépen belerakjuk a húsgombócokat és a megtöltött paprikákat, és puhára főzzük. (kb. 20-25 perc) Még mehet rá bors és rádobom a gömb alakú paprikákat is.

tp2.jpg

Menet közben kiveszünk egy gombócot, és félbevágva csekkoljuk, megfőtt e rendesen. Ha igen, leveszem az edényt a tűzről, hagyom kicsit hűlni, majd kipecázom a  gombócokat és a paprikákat és szószt átpaszírozom. (Igen tudom, mindenki utál paszírozni, de utána egy tiszta, szép szószt kapunk és már megérte.) Közben a krumplikat hosszúkás, nagyobb darabokban enyhén sós vízben megfőzöm. (Tálalásnál én a műremeket petrezselyemzölddel és friss rozmaringgal szórtam meg, vannak akik tejfölöznek is, én ezt most hanyagoltam)

És így nézett ki:

A) krumpli nélkül

tp8.jpg

B) krumplival:

tp9.jpg

 

 

Juhtúrós Padlizsánkrém

ppp.jpg

Mint ahogy korábban már utaltam rá, a padlizsán felhasználási variációi nem ismernek határokat, de talán ezek közül is az egyik legnépszerűbb a padlizsánkrém. Megtaláljuk szinte minden étteremben, borbárban, fenszibb krimóban, és minden háziasszony garantáltan ismer legalább 2-3 variációt.

Kiváló előétel, baráti beszélgetések ízletes kísérője, egy pohár bor legjobb kiegészítője. Én ezúttal ropogós, pirított, sok magvas bagettel kínáltam.

bag.jpg

Hozzávalók: 

- 3-4 közepes méretű padlizsán

- 1-2 közepes fej vöröshagyma (aki nem szereti a csípőset, elég, ha egyet rak bele)

- 7-8 gerezd fokhagyma

- 1 lime leve facsarva

- egy csomag juhtúró (20-25 dkg)

- só, bors

- 2-3 ek light majonéz

- 4-5 szár friss borsmenta

+

a tálaláshoz:

bazsalikom, koktélparadicsom, metélőhagyma

A padlizsánokat bevágjuk a 180-200 fokra előmelegített sütőbe, maximum fél óra alatt puhára sülnek, majd hagyjuk őket kicsit kihűlni és megszabadítjuk őket héjuktól.

p1_1.jpg

Sózunk, borsozunk, majd botmixerrel összepürésítjük őket. Jöhet bele a vöröshagyma, a fokhagyma, egy lime levét is belefacsarjuk, hozzáadjuk a juhtúrót ill. a majonézt, és ismét pürésítünk. 

p2_1.jpg

Jöhet még egy kör só, bors (ízlés szerint), végül még friss borsmenta leveleket tépkedünk bele, hogy kikerekítsük az ízeket.  

A bagetteket félbevágjuk, megkenjük őket vajjal, majd mehetnek a sütőbe 5 percre.

p3_1.jpg

Kivétel után vastagon megkenjük őket padlizsánkrémmel, díszítés gyanánt egy sor bazsalikomlevelet, illetve színes koktélparikat pakolunk a tetejére, én még egy kis metélőhagymát is szórtam rá. 

p4_1.jpg

Egy pohár hűvös fehérborral mennyei nyári vacsora.

Szedres Joghurttorta

1t.jpg

Az a megtiszteltetés ért, hogy Anyósom megbízásából 2 tortát kellett készítenem a hétvégi vendégség miatt. Az egyik ezek közül ez a mennyei joghurttorta lett. Egyszerű, gyorsan megvan, és nem kell sütni. Minden nő álma, a férfiakról meg már ne is beszéljünk.

Hozzávalók:

- kapcsos tortaforma

- 50 dkg szeder

- 5-6 dl tejszín

- 4-5 ek xilit

- 3 pohár natúr joghurt

- 3 csomag zselatin

- 2 csomag vaníliás cukor

- 30 dkg vajas keksz

- 3/4 RAMA margarin

+

a díszítéshez:

- egy fél tábla fehér, ill. egy fél tábla étcsoki

Első körben elkészítjük a torta alapjául szolgáló, már jól ismert vajas kekszes réteget, és a formát bevágjuk a hűtőbe. (Ledaráljuk a kekszet és hozzákeverjük a darához a megolvasztott vajat, majd ezt a masszát egy sütőpapírral kibélelt kapcsos tortaforma aljába nyomkodjuk!)

2t.jpg

Mindeközben a vaníliás cukrot és a xilitet összekeverjük, és kicsit keményebbre verjük a tejszínnel. (Javaslom a habverőt, és bár én utálom, ezúttal egész jól jött, hogy van.) 

t3_1.jpg

Egy másik edényben a joghurthoz hozzákeverem a zselatinokat. (Én expresszt használtam, amihez kell még tasakonként 2 dl tejszín és 50 g porcukor, szóval ezt bevásárlásnál nem árt figyelembe venni.) Amikor a zselatin elkezd dolgozni, és kezd "kocsonyásodni" a joghurtos masszánk, hozzákeverjük a tejszínes-cukor masszához, beledobáljuk a gyümölcs nagy részét. (Én néhány szem szedret hagytam a díszítéshez, mert a szeder annyira gyönyörű :))

szee.jpg

Majd botmixerrel összeturmixoljuk, a krém csodás lila színt fog kapni.

t4_1.jpg

Majd ezt a lila keveréket ráborítom a kekszes alapra, és bevágom a hűtőbe.

t5_1.jpg

Amikor még nem szilárdult meg teljesen a teteje kivettem, és díszítettem, egész szedrekkel (úgy, hogy egy kicsit elsüllyedjenek), illetve fehér és étcsoki reszelékével.

tt.jpg

ttt_2.jpg

Ezt követően még egy nap a hűtőben, és a vendégek szóhoz sem fognak jutni.

Currys Ananászos Csirke Tortillában

c7.jpg

Az elmúlt napok esős, búval bélelt időjárása megkövetelt valami olyan ételt, ami jobban egyben van, mint egy friss saláta, na nem mintha az rossz lenne, de én most valami másra vágytam, és ez pont ilyen. Így született meg ez a fogás. Egy színes fogás a hétköznapokban, azoknak, akik vágynak valami izgalmasra.

Hozzávalók:

c1.jpg

- 80 dkg csirkemell

- 1 ananász konzerv

- 1 kukorica konzerv

- 3 dl tejszín

- 2 kaliforniai paprika (én 3 színűből raktam össze ezt a mennyiséget)

- 3-4 érett paradicsom

- 2 nagy fej vöröshagyma

- 1 lilahagyma

- 7-8 gerezd fokhagyma

- 2 csomag tortilla lap 

- só, bors, curry, kurkuma

- 15 dkg trappista sajt

- 20 dkg füstölt sajt

- 1 csomag bacon

+ zöld fűszer a tetejére (én friss petrezselymet és metélőhagymát szórtam rá, de kinek mi tetszik)

A vörös és a lila hagymát felaprítom, megdinsztelem egy kevés olívaolajon, majd jöhet rá a fokhagyma. Ezekre rádobom a felkockázott csirkemellet, amikor elkezd kifehéredni, sózom, borsozom, curryvel és kurkumával is ízesítem. Erre jön az apróra vágott kaliforniai paprika, illetve a felkockázott, érett paradicsom.

c2.jpg

Amikor kezd az egész összerottyani, és a hús már jó, jöhet az ananász és a kukorica. 3 dl tejszínnel teszem még krémesebbé, és hogy sűrűséget is adjak az ételnek, 15 dkg trappista sajtot még belereszelek. Ezzel a tortillák tölteléke elkészült.

c3.jpg

Előmelegítem a sütőt 180 fokra. Egy tepsit előkapok, kevés olívaolajjal kikenem. Majd jöhet a tortillák megtöltése. A torilla lapra egy bacon csíkot helyezek, több darabba tépkedve, erre jön a húsos ragu, majd még egy kis marék reszelt, füstölt sajt.

c4.jpg

A tortillákat összetekerve egymás mellé rakjuk a tepsiben, a tetejüket még currys szósszal megkenjük (ami az edény alján maradt), reszelt sajttal és zöld fűszerekkel megszórjuk, és mehet az alkotás a sütőbe nettó fél órára.

c5.jpg

Én egy pohár fehérbort kortyolgattam el hozzá. Jó étvágyat! 

c6.jpg

Mascarponés - Barackos Torta

t9.jpg

Tombol a barackszezon és még nem csináltam semmit...ezen tanakodtam, amikor kis családi event jelent meg a határidőnaplómban, és tudtam, hogy elérkezett az idő arra, hogy ezen változtassak. Könnyű sütés nélküli finomság készült, ami bármikor megállja a helyét. A kevésbé édes kategóriába tartozik, ami külön bónusz azoknak, akik nem szeretik a geil dolgokat.

Hozzávalók:

Az alaphoz:

- kapcsos tortaforma

- 25-30 dkg vajas keksz (ezúttal Leibnitz került bele)

- fél kocka margarin (Rama)

A középső réteghez:

- 250 g mascarpone

- 20 dkg tejföl

- 3 dl tejszín

- 20 dkg xilit

- 40 dkg őszibarack/sárgabarack (vagy amilyen éppen rendelkezésre áll)

- 1 csomag zselatin

+ 2-3 Ek rum (az íz kedvéért - opcionális)

A felső zselés réteghez:

- 20 dkg barack (leturmixolva)

- 4 Ek xilit

- 1 csomag zselatin

- 1 fél tábla fehér csoki

Első körben elkészítjük az alapot, mi sem egyszerűbb. Összetörjük/ledaráljuk a vajas kekszet, felolvasztunk egy fél RAMA margarint, összedolgozzuk, és lenyomkodjuk a kapcsos tortaforma aljára, amire előzetesen már tettünk egy sütőpapírt.

t4.jpg

Ezt betesszük a hűtőbe, amíg a második réteg (a krém) elkészül, hogy merevedjen kicsit.

t5.jpg

Ezt követően jöhet a 2. réteg legyártása. A mascarponét összekeverem a tejföllel, hozzáadom a xilitet, a barackot és a tejszínt, és botmixerrel összedolgozom, majd hozzáadom az elkészített zselatint.

t1.jpg

Ez az egész mehet a tortaformába, a kekszes alapra, és az egészet bevágom a hűtőbe.

t2.jpg

Majd alszom rá egyet. (Ne ijedjünk meg, először folyósnak tűnhet a krém, kell az az egy éjszaka ahhoz, hogy kellőképpen megmerevedjen a középső réteg,)

Végül másnap (reggel, vagy amikor ráérünk) elkészítjük a felső zselés réteget. Leturmixoljuk a maradék barackot, xilittel édesítünk, és ehhez is hozzáadunk egy csomag elkészült zselatint. (A krémes rétegre díszítésként én 4-5 fél barackot tettem)

t3.jpg

Jöhet a krémes, diszített rétegre ez a zselatinos barackos réteg. Újabb pár óra a hűtőben. (Nem kell sok, 2 óra elég.) Végül fehér csoki forgáccsal díszítem az elkészült alkotást, és leveszem a tortaforma oldalát. 

t6.jpg

Amikor felvágjuk óvatosan manőverezzünk:) Jó étvágyat!

t8.jpg

t7.jpg

Húsmentes Grillorgia

gr8.jpg

A hétvégét ismét a Balatonon töltöttük, és mivel Anyukámnak szülinapja volt, a grillezés mellett döntöttünk. Viszont mivel az utóbbi időben kicsit sok volt a "húsos-input", ezúttal zöldségek és camembert sajt kerültek a terítékre kis kertünkben, mert néha ilyen is kell. Csemege kukorica, padlizsán, cukkini, vargánya, paradicsom, paprika, hagyma és karikákra vágott krumpli képezték a zöldségköretet, és a meggrillezett sajt tette fel az i-re a pontot.

gr6.jpg

Végtelenül egyszerű elkészítés, még elégedettebb mosolyok.

Fűszervajas csemege kukorica:

gr3.jpg

- 2-3 közepes méretű csemege kukorica megtisztítva

- 4-5 ek vaj

- 3-4 szár friss rozmaring

-só, bors

Mivel a vaj könnyen felveszi az ízeket, annak már csak a kreativitásunk szabhat határt, mit adunk hozzá, ezáltal milyen fűszervajat alkotunk. Akár nagyobb mennyiséget is készíthetünk belőle, hiszen a hűtőben sokáig eláll. Én ezúttal egy roppant egyszerű variációt készítettem, a vajhoz friss rozmaringot és sót kevertem. Az így kapott masszával kentem meg a friss, zsenge csemege kukoricákat, amiket több kisebb darabba vágtam, egy kis borsot szórtam rájuk, amik ezután mennyei illatfelhőben izzadták magukat készre a grillen. 

Mustáros padlizsán: 

gr4.jpg

- mustár

- bors, delikát

- 3-4 gerezd fokhagyma összetörve

- 2-3 közepes méretű padlizsán

Mint ahogy a múltkor is kitértem rá, a padlizsán és a mustár remek összhangot képeznek. Ezúttal még durván őrölt borsot, delikátot és egy kis fokhagymát kentem a szeletekre. Kábé fél órát hagytam őket állni, mielőtt sütésre kerültek volna. 

Tejfölös cukkini:

gr5.jpg

- 1-2 cukkini

- 2 dl tejföl

- só, majoranna, oregánó

A cukkiniket tejföllel kentem meg, majd majorannával, oregánóval és sóval hintettem meg őket. 10 perc pihi után sütöttem is őket.

A vargányát, a paradicsomot, a paprikát és a hagymát csak megpirítottam a grillen és összekevertem őket.

gr2.jpg

gr1.jpg

 

Grillezett Camembert:

gr7.jpg

A sajt sülési ideje kábé 2-3 perc oldalanként, vigyázzunk nehogy túlsüssük, mert akkor kifolyik a belseje. Én egy főre egy egész camembert sajtot számoltam, ezúttal natúrt vettem, de választhatunk fűszereset, hagymásat is, ízlés kérdése. Tálalásnál a grillezett camembert tetejét friss petrezselyemmel hintettem meg.

A zöldségekkel és egy pohár friss, könnyed borral igazi könnyű, nyári vacsora. 

gr9.jpg

 

Töltött padlizsán zsályával és fahéjjal

p9.jpg

Minden hölgynek fontos tudnia, hogy amikor elkezdték terjeszteni/reklámozni a padlizsánt Európában, azt mondták az arabok, akik megismertették az emberekkel, hogy csak olyan lányt szabad elvenni, aki legalább száz módozatban el tudja készíteni ezt a "csodazöldséget". Szóval húzzunk bele lányok :)

p1.jpg

Nem telhet el nyár padlizsán nélkül, ez a mediterrán csoda nem csak finom, hanem egészséges is. Szóval nem elég, hogy két legyet ütünk egy csapásra, de még csak nem is zöldségről beszélünk, hanem egy gyümölcsről! Ez az információ hétvégén jutott el hozzám, amikor Após közölte, hogy szed nekünk tojásgyümölcsöt a kertben, mielőtt visszaindultunk Pestre, én pedig értetlenül néztem magam elé, nos utána leesett... :) 

Én ezúttal egy töltött variációra voksoltam, maga az elkészítés A-Z-ig 60 perc volt, szóval nem igényel nagy ráfordítást. A padlizsán nagyon szereti a fahéjat, és szerintem ha húsos étel készül bele, a zsályát is, és ha már hétvégén Gáborék kertjében úgyis szedtünk egy hatalmas csokorral, naná, hogy beletettem.

p2.jpg

Hozzávalók: 

- 3-4 padlizsán (kisebb méretű, függ attól, hány személyre főzünk, nekem kis aranyosak voltak)

- dijoni mustár

- só, bors, fahéj

- 2-3 közepes méretű vöröshagyma

- 8-10 gerezd fokhagyma

- egy csokor zsálya

- 1 zöld kápia paprika

- 40-50 dkg darált hús (sertés/marha)

- 1 nagy paradicsom

- 1 cs feta sajt / krém fehér sajt

- petrezselyem

- parmezán

A padlizsánokat hosszában félbevágjuk, a húsukat kivágjuk és felkockázva félrerakjuk, így kis csónakocskákat kapunk. Előkapunk egy tepsit, pici olívaolajat öntünk az aljára, majd jöhetnek bele a padlizsán csónakocskák. Megkenjük őket dijoni mustárral, nekem ezúttal egy mézes dijonim volt otthon, így azt használtam, majd meghintjük őrölt fekete borssal, és félretesszük őket.

p3.jpg

Egy kevés olajban megdinszteljük a vöröshagymát, amire rádobjuk a felkarikázott kápia paprikát, erre jön majd a padlizsán kivágott, felkockázott belseje. Sózok, borsozok, fahéjazok, majd hozzáadom a fokhagymát. Hagyom kicsit dolgozni az ízeket, majd hozzáadom a darált húst és a felkockázott paradicsomot.

p4.jpg

Ha látom, hogy a hús már jó, újból jöhet egy kör fűszer és rá az összemorzsolt feta/krém fehér sajt. Amikor ez is ráolvadt, ezáltal egy sűrűbb húsos ragut képezve, hozzáadom a zsálya leveleket, még pár percig hagyom rotyogni, majd leveszem a serpenyőt.

p5.jpg

A raguval megtöltöm a padlizsánokat, majd légkeverésen 180-200 fokon sütöm kábé fél órát.

p7.jpg

Villával ellenőrzöm a  padlizsán keménységét, amikor kezd puhulni, parmezánt reszelek a csónakok tetejére, valamint még friss felaprított petrezselyemmel koronázom meg a végeredményt.

p8.jpg

Így hagyom még sülni kábé 5 percet és kész is vagyunk. Egy pohár fehérborral megálmodott könnyű nyári vacsora, amit garantáltan meg kell főznöd ismét, mert követelni fogja, aki megkóstolta. 

süti beállítások módosítása