Cooking is love made visible

Szöszi a konyhában

Szöszi a konyhában

Joghurtos padlizsán

2015. július 28. - fuf87

1_24.jpg

Kánikulában, ötven fokban, ájuláshoz közeli állapotban, vagy valami könnyedebb fogásra vágyva - ezekben az esetekben remek választásnak tartom a joghurtos padlizsán elkészítését. Minimális ráfordítás mind anyagilag, mind time management ügyileg, mégis maximális élvezet. Szóval lássunk egy nyári villámkaját :)

Hozzávalók:

- 2 közepes méretű padlizsán

- só, frissen őrölt bors

- 7-8 gerezd fokhagyma

- 3-4 dl krémes görög joghurt

- friss petrezselyem

- 1-2 ek kókuszzsír

A padlizsánokat megmosom, félbevágom, majd kisebb bemetszéseket ejtek rajtuk, besózom, borsozom őket, és hagyom állni egy fél óra erejéig, így a keserű lé a só hatására kifolyik.

3_21.jpg

Majd ezt követően jól átmosom őket, és kicsi kockákra szeletelem a padlizsánokat.

5_18.jpg

Közben előkészítem a fokhagymát is, mert sose feledjük, a padlizsán nagyon szereti a fokhagymát :)

44_2.jpg

Kevés kókuszzsírt felhevítek egy serpenyőben, majd hozzáadom az összezúzott fokhagymagerezdek felét, majd ehhez jöhetnek a padlizsánkockák.

5_19.jpg

6_15.jpg

7_13.jpg

Még jöhet rá egy kis frissen őrölt feketebors, és egy fedő, negyed óra párolást követően, amikor már szépen megbarnultak, fonnyadtak a kockák - hozzáadom a krémes görög joghurtot és a friss petrezselymet, összeforgatom, hagyom egyszer felrottyanni, majd félrehúzom a serpenyőt, és hozzáadom a zúzott fokhagyma másik felét is.

8_11.jpg

9_8.jpg

10_5.jpg

Ez mehet a hűtőbe, 4-5 óra múlva készen is van a mennyei fogás. Szerintem önmagában is igazán finom, de húshoz, pitához is lazán ajánlom.

11_15.jpg

Egy pohár fehér bor még remek kiegészítés lehet. Jó étvágyat :)

Mivel nekünk már megint állati sok padlizsánunk volt otthon, mert Anyóséknál terem,így még egy gyors padlizsánkrémet is összeütöttem. Ennek receptjét az előételek közt megtaláljátok, íme a link:

http://fruzsifoz.blog.hu/2014/08/11/juhturos_padlizsankrem 

2_22.jpg

Füstös csirkenyársak

g1_1.jpg

Na igen, így július derekán már keményen izzanak a kerti sütők, így nem meglepő, hogy hétvégén ez nálunk sem zajlott másképp. Ez a fogás amilyen egyszerűen elkészíthető, annyira finom, szóval utólagos köszönet érte Anyósomnak - mert ezúttal ő volt a séf. :)

Hozzávalók:

- 70-80 dkg csirkemell

- fokhagyma

- kevés fehérbor

- 40-50 dkg erdélyi szalonna

- néhány fej vöröshagyma

- néhány cukkini

- szárnyas fűszerkeverék (bármilyen ízesítés. kinek mi a szimpatikus)

Elkészíthetjük csak csirkés-szalonnás verzióban is, és megcsinálhatjuk a hagymás-cukkinis kiegészített  verziót is. Mindkettő isteni. Ami fontos, hogy a kockára vágott húst a hagymával, fokhagymával ,kevés borral és a fűszerekkel pácoljuk már be előző este, ha lehetőségünk van rá. A sima húsos-szalonnás verziót tepsiben sült zöldségekkel, míg a hagymás cukkiniset amerikai uborkasalátával fogyasztottuk. Hozzátenném, ez a fogás elkészíthető sütőben, és szobagrillen is, bár tény, hogy a füstös ízt a kerti grill adja elsősorban. (Habár....úgy hallottam a Culinarisban lehet olyan spray-t kapni, amivel füstös ízt kölcsönözhetünk bármilyen fogásnak, függetlenül attól, hogy hol készül.)

Az elkészítés roppant egyszerű, miután a hús eleget pácolódott, feltűzködjük a kockákat, a szalonnákat, és a zöldségeket kis hurkapálcikákra/nyársakra, majd alufóliába tekerjük őket.

g2.jpg

g3.jpg

Kinti sütésnél akkor jó, ha az alufólia kezd sötétedni, és persze forgassuk is őket.

g4.jpg

Sütőben/Odakint egy idő után vegyük le az alufóliát, ha már megpuhult a hús, hogy pirulhasson egy keveset.

g5.jpg

g6.jpg

A köretekről:

a)

Sült zöldségek:  

g8.jpg

Többek között azért szeretem a nyarat, mert ilyenkor mindig zöldségdömping van, így könnyedén gyárthatunk efféle ételeket. Mi ezúttal paradicsomot, cukkinit, padlizsánt, lila hagymát dobtunk be a sütőbe egy 30-40 percre aszalódni, majd még zöld és fekete olívabogyót dobtunk rá. 

b)

Amerikai uborkasaláta: 

g7.jpg

Ez egy szintén egyszerű és nagyszerű köret ebben a rekkenő hőségben. Anyósom azt tanácsolja, készítsük már el 1-2 nappal hamarabb, így még jobban össze tudnak érni az ízek. Osztom a véleményét :)

Hozzávalók:

- 2-3 kígyóuborka (nem kell meghámozni)

- 2-3 vöröshagyma

- 3 ek xilit/cukor (érzéssel)

- 2-3 ek ecet (szintén érzéssel)

Szerintem mindkét tányér mennyeien fest, nem? :)

t1_2.jpg

 t2_1.jpg

Töltött Karalábé

1_23.jpg

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de vannak olyan kaják, amiket tipikusan nyáron kívánok, és nem máskor. Na a töltött karalábé is pont ide tartozik. Ennek az ételnek is kismilliónyi változata létezik, most ismerjétek meg az enyémet :)

Hozzávalók:

- 4-5 kis-közepes méretű karalábé

- 50 dkg darált sertés/marha hús

- 2 közepes fej vöröshagyma

- 5-6 gerezd fokhagyma

- fél bögre rizs

- egy nagy csokor kapor

- 1.5 liter levesalaplé 

- só, pirospaprika, frissen őrölt bors, vegeta

- 4-5 dl tejföl/tejszín

-1 tojás

- olaj

Elkészíteni nem nagy kunszt, és nem is költséges, viszont szánjunk rá időt, mert a karalábékat kifaragni nem két perc. Mivel nem volt célszerszámom, én fondü kanállal faragtam ki őket, Gábor segítségével. Amúgy nagyon fárasztó, és az embernek megfájdul a keze a végére, de ne adjátok fel, ha kész lesz, az majd mindenért kárpótol:)

4_18.jpg

A kivájás során keletkezett "forgácsot" ne dobjuk el,mert majd még hasznát vesszük, szóval tegyük egy külön tálkába egyenlőre.

5_17.jpg

Aprítsuk fel a vöröshagymát, dinszteljük meg 1 ek olajon, adjuk hozzá a zúzott fokhagymát, majd ha kicsit fonnyadt a hagyma, jöhet hozzá a fél bögre rizs. Kicsit pirítsuk meg a rizst, míg üveges nem lesz, majd le is húzhatjuk az edényünket a tűzről. 

2_21.jpg

Összekeverjük a darált húst a hagymás rizzsel, adok hozzá sót, piros paprikát, frissen őrölt borsot és egy kevés delikátot/vegetát, majd hozzáadom még az egy tojást, illetve a kapor 1/3-át.

3_20.jpg

Majd a tölteléket szépen belepakoljuk a kivájt karalábékba, a maradékból pedig húsgombócokat formázunk.

6_14.jpg

7_12.jpg

Majd fogunk egy méretes fazekat, az aljába halmozzuk a forgácsot, rá jöhetnek a töltött karalábék, na meg a húsgombócok.

8_10.jpg

Időközben elkészítjük az alaplevet. (2 leveskocka és víz felhasználásával.) Ezzel felöntjük a karalábékat, úgy hogy ellepje őket, ha kevés lenne az alaplé, kipótoljuk vízzel.

9_7.jpg

Még egy kör fűszerezés jöhet. Hagyjuk főni fedő alatt kábé 45 percet, de azért villával folyamatosan ellenőrizzük a puhaságot, biztos ami biztos. Amikor a karalábék megpuhultak, kiszedem őket és a húsgombócokat egy tálba, majd a visszamaradó forgácsos léhez hozzáadjuk a tejfölt/tejszínt, hagyjuk egyszer felrottyanni, majd pürésítjük botmixerrel.

11_14.jpg

Ezt követően visszapakoljuk bele a karalábékat és gombócokat és lassú tűzön hagyjuk őket még izzadni.

10_4.jpg

Majd hozzáadjuk a maradék kaprot aprítva. 

Tálalásnál a karalábé alá öntsünk bőven a mártásból, ami a kaporral kiegészülve egészen tökéletes összhangot fog alkotni. A kapor nyárias jellege teszi igazán frissé ezt a fogást, amit ajánlok kánikula és hűvös napok esetén egyaránt. Jó étvágyat :)

12_6.jpg

 

Meggyes élvezetek

Hideg meggyleves & Meggyes pite

Ha akarsz valami meggyeset, még megjátszhatod, de a helyedben sietnék. Mivel Anyósék kertjében több meggyfa is álldogál, hát nekiestünk őket megkopasztani, persze a termés nagy részéből pálinka lesz, (ez nem egy elszomorító dolog természetesen) de amiből nem? Na abból csináltam hideg meggylevest és meggyes pitét:)

meggy.png

Remek antioxidáns, vértisztító hatása van, segít a májnak, a vesének és a szívnek. Jótékony hatásait még sorolhatnám, de ennyit a spoilerezésről, akit érdekel, nézzen utána. Arra figyeljünk, hogy ha lekerül a fáról, gyorsan használjuk fel, vagy tegyük hűtőbe, különben hamar pusztulásnak indul:)

Hideg meggyleves

1_22.jpg

Minden jól felkészült háziasszonynak kell, hogy legyen egy variánsa eme tipikus nyári ételből. Akinek nincs, az szerezzen egyet tüstént, például ezt :)

- 80 dkg meggy kimagozva

- 10 dkg xilit

- 2 dl vörösbor

- 2 dl tejszín

- fahéj, szegfűszeg, vaníliarúd/aroma ízlés szerint

-1 l víz

- fél lime leve

A meggymagozás nem a kedvenc konyhai tevékenységeim egyike, de mivel nincs meggymagozóm, de fogok egyet venni, én kézzel, gumikesztyűvel felszerelkezve vágtam bele. Jó tanácsok: ne vegyél világos ruhát, csak valami ócska rongyot, amit nem sajnálsz és ne kapj idegbajt, ha nem megy túl gyorsan, jó munkához idő kell, nem? Ha végképp besokalltál, szólj a pasidnak, hogy befejezheti amit te elkezdtél, pláne, ha ő követelte a meggylevest.

2_20.jpg

Szóval miután átmostam és kimagoztam a szentlőrinckátai meggycsapatot, fogtam egy edényt és jól kinyomkodtam a meggyek levét, majd egy edényben a vörösborral, xilittel és vízzel felforralom.

4_17.jpg

(Annyi vizet adjak hozzá amennyire hosszúra tervezem a levest. Én kb egy litert nyomtam hozzá, de csak érzéssel.)

3_19.jpg

Majd hozzáadom a kimagozott meggy felét. Mehetnek hozzá a fűszerek.

5_16.jpg

Ha még egyet rottyant, hozzáadom a tejszínt. Majd fogom a botmixert és pürésítek.Belefacsarom egy fél lime levét is.

6_13.jpg

 

Majd hozzáadom a meggy másik felét, hogy legyen benne egész meggy is, és legyen sűrűsége is. Tálalásnál egy kis friss mentával vagy citromfűvel bolondíthatom.

7_11.jpg

Lehűtve a tuti. (Ja és ha nagyon vagányak vagyunk, megspékelhetjük egy ek barna rummal is.)

Meggyes Pite

p1_8.jpg

Ez szerintem a másik klasszikus dolog, amit érdemes elkészíteni meggyből. Tényleg egyszerű, gyorsan megvan és még az is megeszi, aki nem meggy fan. 

A tésztához:

- fél kg liszt

- egy Rama margarin

- 1 tojás + 1 tojás sárgája

- 4-5 ek xilit

- 1 sütőpor

- 2 csipet só

A töltelékhez:

- 1 kg meggy 

- 1 vaníliás pudingpor 

- 4-5 xilit

- sok-sok fahéj (érzéssel)

- 1,5 dl vörösbor

Na szóval a tésztát összegyúrjuk a fenti hozzávalók felhasználásával. Bevágjuk a hűtőbe folpakban egy órácskára pihenni.

p2_8.jpg

Időközben összerakjuk a tölteléket, ahol a meggyet megint kimagozzuk, megxilitezzük és állni hagyjuk, hogy kiengedje a levét. Majd a levet a vörösborral felöntve felrottyantjuk, beleöntjük a pudingport, lassú tűzön hagyjuk besűrűsödni, majd hozzáadjuk a meggyet és a fahéjat.

p3_7.jpg

p4_5.jpg

A tésztát kettészedjük, kivajazott tepsibe tesszük az egyik felét kinyújtva, jöhet rá a töltelék, majd a másik felét kinyújtva a tetejére pakoljuk, én rácsozva oldottam meg a kérdést.

p5_4.jpg

p6_2.jpg

A megmaradt fehérjével megkenhetjük a felső tésztaréteget, majd berakhatjuk a tepsinket fél órára a 180 fokos, légkeverésen dübörgő sütőbe.

Hagyjuk kihűlni, különben folyni fog a töltelék, ha két órát hűlt, akkor vághatjuk, na persze, ha nem bírjuk ki, akkor langyosan is mennyei:)

p8_3.jpg

 

Mazsolás Csirkemájpástétom

1_21.jpg

Egy baráti vacsorára készítettem el ezt a francia ihletésű fogást, és mindenkinek csak ajánlani tudom, mert eszméletlenül finom, remek előételként és önmagában is, kifogástalan a harmónia a különböző ízek között. Ami fontos, hagyjunk egy vagy két éjszakát arra, hogy az ízek összeérjenek, nem fogjuk megbánni. 

Hozzávalók:

- egy marék mazsola

- 25-30 dkg csirkemáj

- 3-4 vöröshagyma finomra aprítva

- 4-5 gerezd fokhagyma

- 3-4 ek rum

- 1dl tokaji aszú

- 1 dl száraz fehérbor

- 20 dkg vaj + 10 dkg vaj

- 2 tojás

- pisztácia,mogyoró, mandula (a díszítéshez)

Tudom, a csirkemáj sokaknak nem a szíve csücske, de még Anett barátnőm is odáig volt ettől az ételtől, pedig alaphangon nem szereti a belsőségeket, sem a májat of course. Szóval továbbra is kampányolnék a máj mellett, mert egészséges, sokféle étel készíthető belőle és isteni.

3_18.jpg

A mazsolát egy kis tálban nyakon öntjük a rummal, és állni hagyjuk kb. húsz percet. A finomra aprított vöröshagymát és fokhagymát adjuk hozzá az összeöntött két fehérborhoz, és forraljuk be a felére.

2_19.jpg

Olvasszuk fel a 20 dkg vajat, és hagyjuk kicsit hűlni. Közben daráljuk le a csirkemájat, majd adjuk hozzá a beforralt hagymás-boros keveréket, a 2 tojást felverve és az olvasztott vajat, majd sózzuk, borsozzuk. Én még hozzáadtam egy kevés összetört földimogyorót is.

5_15.jpg

Melegítsük elő a sütőt, légkeverésen 140 fokra. Készítsünk elő hét szuflé formát/kerámia tálkákat.

4_16.jpg

A mazsolákról öntsük le a rumot, majd oszlassuk szét őket a tálkákban. (A rumot igyuk meg)

6_12.jpg

Erre jöhet a csirkemájas keverék, de úgy, hogy még még maradjon hely az edénykékben. Mehetnek egy magasabb falú tepsibe, és öntsünk melléjük vizet, kb. a tálkák kétharmadáig.

7_10.jpg

Fedjük le a tepsit alufóliával és süssük 30-35 percig. Késsel csekkolhatjuk, készen van e pástétomunk, ha  kihúzva  a kés tiszta, akkor minden rendben, készen vagyunk. (ha nem, még kicsit süljön)

Az elkészült pástétomokat vegyük ki a vízből, vigyázat,forró lesz!

8_9.jpg

 

9_6.jpg

Kicsit hagyjuk hűlni, majd a tetejükre borítsuk rá a maradék 10 dkg vajat, amit szintén olvasszunk meg. Ebbe jöhetnek díszítés gyanánt a mogyoró, mandula és pisztácia darabok.

10_3.jpg

11_13.jpg

Egy éjszaka pihi után tálaljuk őket pirítóssal/meleg bagettel, salátával/zöld fűszerekkel. Viel Spass ;)

 

Mentás Eperdzsem

n1.jpg

Nos idén sem hagyhattuk ki...muszáj volt pár üveggel bevágni a spájz polcára, egyedi címkézéssel, szezonja van, isteni, és egészséges.

Tavaly sokféle variációt készítettünk, amihez itt a link, ha valakit érdekelne a marcipános, fehér csokis, whiskeys levendulás vagy gyömbéres eperdzsem. 
http://fruzsifoz.blog.hu/2014/06/23/variaciok_eperdzsemre_uvegbe_zart_szeretet 

Na de visszakanyarodva, idén csak kétféle született, sima és a mentás.

Kindly reminder, avagy a szentháromság legyen szó bármilyen lekvárról:

1 kg gyümölcs - 10 dkg xilit - 1,5 dzsemfix 3:1 

n2.jpg

Tehát fogtunk 5 kg epret, és a fenti arányok és adagolás mellett megszületett belőle egy hatalmas dézsa lekvár. Ne felejtsük el az üvegeket és a fedőket is előkészíteni maximális odafigyeléssel, hiszen ha tél derekán az összes befőttünk egy kis higiéniai baki miatt mehet a kukába, az fájdalmas. Szóval üvegeket 2-3x alaposan átmosni (én mosogatógépben szoktam) és a fedőket kifőzni. A gyümölcsöt alaposan átmosni és a necces részeket eltávolítani.

n4.jpg

Eper mehet a tűzhelyre, xilit rajta, felrottyantom egyszer, hozzáadom a dzsemfixet, majd még egyszer. Ha nem akarom, hogy egész szemek maradjanak, botmixerrel pürésítem. (Tavaly szemes készült, idén turmixolás volt.)

n3.jpg

Majd mérőedény segítségével kiöntöm az üvegekbe, vigyázat, állati forró!

n5.jpg

És akkor a mentáshoz - körülbelül 4-5 üveg 3 dl-s lekvárhoz egy nagy csokor friss mentát alaposan átmosok, apróra vágok, ráhalmozom a kijelölt üvegek tetejére, majd nemes egyszerűséggel belekeverem.

n6.jpg

n8.jpg

Jöhetnek a fedők. A fejre állítás és a hűtés. Ha kihűlt, elő a címkékkel.

n9.jpg

Csak hogy pár üveget mutassak, mert cuki:

n10.jpg

És még valami, remek ajándék a családtagoknak, barátoknak, kollégáknak is. Mi a legjobb barátainknak egy saját fotós címkét készítettünk, imádták...Egy szónak is száz a vége -kár lenne kihagyni, mert egyszerű és az eredmény magáért beszél. 

Mangós avokádós garnéla

1_20.jpg

A garnéla szereti a mangót és az avokádót, én meg a kuszkuszt. Így alakult, hogy kereszteztem őket és megszületett ez az étel. Friss, könnyed, mennyei. 

Hozzávalók:

- 500-700 g tisztított garnéla

- 1 mangó

- 3 avokádó 

- 1 nagy csokor friss koriander

- 1/3 margarin

- 10 gerezd fokhagyma 

- frissen őrölt fekete bors

- mangó curry

- 1 dl száraz fehérbor

- húsleves alaplé a kuszkuszhoz (ehhez 1-2 leveskocka)

- 2 dl kókusztej

- 2 lime

A margarint megolvasztom, majd hozzáadom az összezúzott fokhagymát.

2_18.jpg

Amikor kicsit megpirult, jöhet hozzá a garnéla. Frissen őrölt fekete borssal ízesítem, majd jöhet hozzá a mangó curry. (sima curry is megteszi, én a mangó curryt Anett barátnőmtől kaptam, aki Marokkóból hozta nekem - és a mangóhoz gondoltam remekül passzol.)

3_17.jpg

4_15.jpg

Ráöntöm a fehérbort, majd a kókusztejet és hagyom felrottyanni. Közben élvezem a mennyei illatokat, amik körbelengik a konyhát. 

5_14.jpg

A kuszkuszt kiöntöm egy tálba, majd leborítom a húsleveslaplével. ( én leveskockából készítettem el,)

6_11.jpg

7_9.jpg

Mennyiségeket ide azért nem írok, mert mindenki döntse el maga, mennyi kuszkuszt szeretne az ételhez.

8_8.jpg

9_5.jpg

Én fél doboznyit használtam fel. Hagyom 5 percig állni lefedve, és kész is! (figyeljünk a kuszkusz és a víz 1:1 arányára, különben ragacsos lesz.)

Végül összekeverem a kuszkuszt és a kókusztejes garnéla ragut, majd hozzáadom a  felkockázott avokádót és mangót, illetve a friss koriandert. Ha még pikánsabb ízre vágyom, ráfacsarok egy adagra 1/4 lime-ot. Mi vacsorára fogyasztottuk, de másnap azért az irodába is vittünk belőle, milyen finom is volt...Jó étvágyat!

 10_2.jpg

11_12.jpg

 

Rakott csirke ananászos párolt cukkinivel

1_18.jpg

Ha pénteken elmész egy farewell bulira, ahol sikerül sok finom whiskeyt elfogyasztani, másnap tuti elmész a food truck showra, és ott eszel, mert másnapos vagy, kalóriára vágysz és legfőképpen, lustább vagy annál, mintsem hogy keresztbe tegyél egy paraszt hajszálat. Ám utána vasárnap van, amikor nincs nyitva semmi, és marad a hadigazdálkodás, így történt ez nálunk is, a recept remek példa a problémamegoldásra.

Szóval rúgj be pénteken, edd magad degeszre a városban szombaton, vasárnap pedig nézz körül mi van a fagyóban és a kamrában, majd üss össze egy villámebédet. (És ha még nem kerültél ilyen helyzetbe, soha nem árt elfekvőben ezt-azt otthon tartani, sosem tudhatod, mikor lesz rá szükség.)

Hozzávalók:

- 2-3 cukkini

- 70-80 dkg csirkemell (ezért tarts a fagyasztóban!)

- 25-30 dkg füstölt sajt

- egy fél literes tejföl

- egy ananász konzerv

- egy gomba konzerv

- 2-3 paradicsom

- 1 csomag bacon

- 4-5 gerezd fokhagyma

- 1 dl fehérbor

- fél tasak csirke fűszersó (nekem fokhagymás ízesítésű volt otthon)

- só, bors, pirospaprika, menta (szárított)

- petrezselyemzöld

- barna rizs

A cukkinit vékony karikákra vágom fel,  majd kevés olívaolajat hevítek egy serpenyőben rádobom, hogy elkezdjen pirulni.

2_16.jpg

Hozzáadom az összenyomott fokhagymagerezdeket, kevés sót, frissen őrölt borsot és pirospaprikát, aláöntök egy deci fehérbort, majd fedőt teszek rá, és hagyom párolódni.

3_15.jpg

Ha már puha, szárított/friss mentát hintek rá, és friss petrezselymet és ananászt adok hozzá. 

4_14.jpg

5_12.jpg

A húst vékony szeletekre vágom, kicsit kiklopfolom, majd egy kisebb méretű tepsi aljára kevés olajat öntök, lefektetem az első adag husit, mindkét oldalukat megszórom a fűszersóval, valamint egy kevés frissen őrölt fekete borssal.

1_19.jpg

Majd megkenem egy kevés tejföllel.

2_17.jpg

Erre jön a kockákra vágott paradicsom, és egy kevés gomba.

3_16.jpg

Ezt a réteget meghintem egy adag reszelt sajttal.

5_13.jpg

Majd bacon szeleteket fektetek rá. Majd jöhet a következő réteg.

6_10.jpg

És így tovább. Végül 200 fokra előmelegített sütőbe helyezem a tepsit, 25 percet sütöm, majd a legfelső rétegre még ráhalmozom a maradék sajtot, további 15 percet sütöm.

7_8.jpg

Miután elkészült, hagyom hűlni, hiszen ha kicsit megmerevedett, szép kockákat tudok belőle vágni. Köretként a párolt ananászos cukkinit, valamint barna rizst adok hozzá. Jó étvágyat :)

8_7.jpg

 

Türlü

1_17.jpg

Igaz, hogy még nincs itt a lecsó szezon, de mivel az utóbbi napokban igazán meleg, nyárias idő köszöntött ránk, úgy döntöttem, nálunk hamarabb kezdődik idén - annyi különbséggel, hogy nem a klasszik magyar verzióval indítottunk, hanem egy török verzióval, mely a türlü névre hallgat, valahol elkészítik húsosan is, én ezúttal a vega opciót részesítettem előnyben.

Hozzávalók:

-1-2 csomag feta sajt (függően attól, mennyire vagy sajtmániás)

- 1 nagyobb padlizsán

- 1 nagyobb cukkini

- 2-3 fej vöröshagyma

- 10 gerezd fokhagyma

- 1 zöld és 2 sárga paprika

- 2-3 közepes méretű krumpli

- 3-4 közepes méretű paradicsom

- 1 hámozott paradicsom konzerv

- 2 dl fehérbor

- só, frissen őrölt bors, oregánó

- 4 ek olívaolaj

- friss petrezselyem & menta

+

teljes kiőrlésű bagett a fogyasztáshoz és a tunkoláshoz!

Első körben a padlizsánokat vékony karikákra vágjuk, majd enyhén sós vízben fél órára beáztatjuk, hogy ne legyenek keserűek.

2_15.jpg

Majd felszeleteljük a hozzávalókat, és fogunk egy kisebb méretű tepsit, melynek aljára egy kevés olívaolajat csöppentünk. Erre jöhet első rétegként a vékonyra szelt cukkini, melyet finoman megsózunk, és egy kis frissen őrölt borsot is adunk hozzá.

3_14.jpg

4_13.jpg

Erre jöhet egy réteg karikára felvágott vöröshagyma, zöldpaprika és petrezselyem. Közéjük jöhet egy kevés összezúzott fokhagyma.

5_11.jpg

Erre a kockákra vágott paradicsom, a friss menta és az előfőzött burgonya. (ha nincs kedved előfőzni, beteheted  a mikróba 3 percre)

6_9.jpg

Majd ismét hagyma, paradicsom, zúzott fokhagyma. A padlizsánkarikákat én oldalra állítottam be, ahogy a képeken is láthatjátok, de ízlések és pofonok. Én addig raktam a rétegeket, amíg volt zöldség. (A rétegek közé morzsolt oregánót szórtam)

7_7.jpg

8_6.jpg

11_11.jpg

Majd elkészítem az "öntetet": egy hámozott paradicsomkonzervvel összekeverek 2 dl száraz fehérbort (Mivel épp Bussay Esküvét fogyasztottam - ami mellesleg az egyik kedvencem, ez borult bele.)

9_4.jpg

10.jpg

Még hozzáadom a 4k olívaolajat, oregánót, kevés sót és borsot, és leöntöm a felső réteget, majd még friss petrezselymet teszek rá. (szépen befolyik majd mindenhová)

12_5.jpg

Majd a kis tepsimet bevágom a 200 fokra előmelegített sütőbe, 40-50 percig hagyom sülni.

13_3.jpg

Miután megsült, kockára vágott feta sajttal és friss petrezselyemmel tálalom. Friss bagettel és fehérborral mennyei. Enjoy :)

14_3.jpg

 

Garnélás tészta mustárral és fehérborral

1_15.jpg

A tengeri herkenytűk térhódítása kézzelfogható jelenség napjainkban, én is imádom őket. Ha tengerparton járok, tuti degeszre tömöm magam a legfrissebb fogás morgójára, itthon pedig igyekszem minél gyakrabban valami seafood kategóriába tartozó fogást az asztalra varázsolni. Na de miért is írom ezt? A múltkorában az egyik remek hipermarketben sétálgattunk Gáborral péntek este tíz körül hulla fáradtan, amikor kiszúrtam, hogy szép méretes garnélák vannak fagyasztva a megszokottnál jóval alacsonyabb áron. Örültem is, mint majom a farkának és be is vágtam két zacsival a kosarunkba, biztos ami biztos. Aztán pár héttel később kikaptam a zacsikat a fagyóból, és akkor vettem észre, hogy szemük is van, páncéljuk szintén és nagyon nincsenek megpucolva. Szóval a tanulság? Mindig nyitott szemmel vásároljatok, emberi időben, fitten és üdén, és igen, jobban megéri megvenni a drágább, megpucolt példányokat...mert a garnéla pucolás nem egy leányálom, sőt...

Be kell valljam, még sosem pucoltam garnélát, így Google jó barát alapon elkezdtem utánajárni a dolognak, volt olyan videó, a youtube-on, ahol mindenestől megsütötték őket, kövezzetek meg, én erre képtelen voltam - szóval maradt a pucolás, meg Gábor felhívása - "Édesem, mikor érsz haza? Mert kéne egy kis segítség..." Igen, tudom ez nem egy gyakorlott háziasszony hozzáállása, de képtelen voltam nekiesni a tisztításnak, majd megjött Egyetlenem és megoldotta, lássuk hát a lépéseket:

1_14.jpg

Miután kivettem a tasakból a rákokat, beáztattam őket hideg vízben, majd eltávolítottam a szemeket. Majd hazajött Gábor, és folytatta.

1) a fejet egy mozdulattal eltávolítjuk

2_12.jpg

2) A páncélt lefejtjük.

3_12.jpg

4_11.jpg

3) A farokrész felső részénél bevágást ejtünk, és eltávolítjuk a fekete cérnához hasonló bélcsatornát.

5_9.jpg

4) Jól átmossuk a garnéláinkat (ami maradt belőlük és már készen is állnak az elkészítésre.)

Hozzávalók:

- fél Rama margarin

- 8-10 gerezd fokhagyma

- 1 kg páncélos garnéla (jó esetben fél kiló tisztított)

- 2 kisebb csomag surimi (opcionális)

- só, frissen őrölt bors

- 1,5- 2dl fehérbor

- 2 dl tejszín

- 1,5 ek mustár

- 1 gránátalma

- 1 csokor petrezselyem

- egy kevés metőlahagyma

- frissen reszelt parmezán tálaláskor (opcionális)

- fél doboz tagliatelle

A Rama margarinon megfuttatjuk a megpucolt rákokat.

2_13.jpg

Majd hozzáadjuk az összezúzott fokhagymát és a surimiket.

1_16.jpg

Mikor kicsit már rotyogott, friss petrezselymet adunk hozzá.

2_14.jpg

3_13.jpg

Majd jöhet rá a bor, a tejszín és a mustár, közben sózzuk, borsozzuk is.

4_12.jpg

Hozzáadjuk a gránátalmát.

5_10.jpg

6_8.jpg

Rászórjuk a metélőhagymát.

7_6.jpg

És végül hozzákeverjük az időközben megfőzött, leszűrt tésztát.

8_5.jpg

Tálalásnál meghinthetjük egy kis parmezánnal a tetejét :) 

9_3.jpg

süti beállítások módosítása