Cooking is love made visible

Szöszi a konyhában

Szöszi a konyhában

Túró alapú pizza

2016. május 11. - fuf87

p1_10.jpg

A férfiak hajlamosak kihisztizni, hogy együnk hamburgert, pizzát, gyrost meg ezekhez hasonlatos szuper, fincsi persze kurvasokkalóriás kajákat, naná, hogy este 10-kor szeretnek leginkább rázendíteni, amikor az ember már lusta felemleni a telefont, hogy rendeljen, mert éppen egy sorozat előtt döglik, a kutya fülét vakargatva, vagy éppen szétedzette az agyát a teremben / diétázik, élvezi az izomlázát és annyira nem szeretné hazavágni az egész napos gondosan betartott étkezéseit, meg azt a két óra izzadást. Hát ez történt a múltkor is, éppen hazafelé tartottunk a csodás pénteki dugóban, amikor valahol a Keleti és a Baha közt elkezdett Gábor lobbizni, mondtam neki, hogy akkor majd este rendel magának egy pizzát. Aztán közben elmentünk edzeni, és naná, hogy nem tudtam kiverni a fejemből, hogy milyen jó lenne...egy finom pizza nekem is, és fel is vetült, hogy rendelek valamelyik diétás kajáldából, neki meg ahonnan szeretné, de azoknak mindig mű íze van, nem beszélve arról ,hogy azt se látom, mit pakolnak bele. Szóval akkor maradt az utánaolvasás, na meg a kísérletezés.

Hozzávalók: (2 normál méretű pizzához)

- 50 dkg zsírszegény túró

- 2 egész tojás

- 3-4 ek tejföl

- 8 ek teljes kiörlésű liszt (mehet zabpehelyliszttel is, sőt zabpehellyel is.)

- só, bors, oregánó (meg bármilyen fűszer amit szeretsz)

Szóval fogunk egy tálat, összegyúrjuk a hozzávalókat. Hagyjuk állni egy negyed órát, közben előmelegítjük a sütőt, légkeverés, 180 fokra.

p2_10.jpg

p3_9.jpg

A sütőformába (nekem van pizzához való, de igazából egy tespi is okés) sütőpapírt pakolunk, majd belekanalazzuk a tészta felét, és pizza alakúra lenyomkodjuk, mi késsel lapogattuk, kenegettük, amíg el nem értük az ideális formát. 

p4_7.jpg

Majd beraktuk a sütőbe cirka 13-15 percre, hogy elősüljön.

p5_6.jpg

Közben kitaláltuk, milyen feltéteket szeretnénk rá. És ennek bizony csak a fantázia szab határokat. Nálunk kétféle készült, egy "Fruzsis" és egy "Gáboros".

Fruzsis:

- 3-4 gerezd fokhagyma

- 3-4 ek tejföl

- zsírszegény csikre/pulykamell sonka

- egy fej vöröshagyma felkarikázva

- szárított paradicsom

- fekete olívabogyó

- gouda sajt

Gáboros:

- házi paradicsomos - barbecue alap 

- csirke/pulykamell sonka

- bacon

- 1 fej vöröshagyma felkarikázva

- fekete olívabogyó

- gouda & trappista sajt

p6_4.jpg

p7_5.jpg

p8_5.jpg

p9_4.jpg

Az elősütött tésztát megpakoljuk feltéttel, majd visszapakoljuk a sütőbe még 10-15 percre. Az eredmény az első saját gyártású pizzád lesz, ami annyira laktató lett, hogy egy felet bírtunk megenni, a másik fele megmaradt másnapra. Hát ezúttal nem a sisakos szakács hozta a gabonakorongot, de így is szupi volt egy jó kis esti film mellé. 

A trolloknak üzenem: igen, nem olasz tészta, de ezt legalább nem úgy kell enned, hogy azon kattogsz, hány dekával vagy kilóval leszel nehezebb tőle. Mert egy populáris étel is elkészíthető úgy, hogy beleférjen az egészséges étkezés fogalmába.

Epres túrótorta

t1_10.jpg

Vasárnap ebédre készítettem el ezt a műremeket, mivel a Szüleim nálunk ebédeltek, és mégiscsak kellett valami desszert az asztalra, ami gyorsan elkészül, könnyű, mégis betölti a kávé melletti desszert szerepét. Kábé 5-10 perc munka van vele, szóval ezt tényleg bárki - bármikor - bárhol. Fontos megjegyeznem, hogy mivel Apukám nem szereti a geil desszerteket - én mérsékelt mennyiségű eritrittel édesítettem, így egy nagyon kellemes ízt értem el, ami hagyta érvényesülni a gyümölcsöt.

Hozzávalók:

- 50 dkg zsírszegény túró

- 2 dl tejföl

- 3dl joghurt

- 8 dkg liszt (én paleot használtam)

- 2 tojás

- 10 dkg eritrit

- 2-3 ek rum (lehet whiskey is)

- reszelt citromhéj

- vaj a tortaforma kikenéséhez

- fél kg eper

Az epreket megmossuk, kicsumázzuk és félretesszük. A többi hozzávalót összedolgozzuk és ha nem elég krémesnek ítéljük az állagot, botmixerrel vagy robotgéppel rásegítünk egy csöppet.

t2_8.jpg

t3_9.jpg

Fogunk egy tortaformát, aljába mehet a sütőpapír, kivajazzuk (az oldalát is), majd jöhetnek bele az eprek, én egészben borítottam bele, majd erre a krém.

t4_9.jpg

t5_10.jpg

t6_8.jpg

170 fok, légkeverés, 50-55 perc. Kivétel után én benne hagytam a formában 2 órára, majd kifordítottam, lehúztam a papírt a tetejéről, és kész is.

t8_6.jpg

t9_4.jpg

t10.jpg

Közben lecsúszott két söröcske is, mindkettőt ajánlom amúgy :) ( az egyik Gáboré volt, még mielőtt vki lealkoholistázna.)

t7_6.jpg

Annyira gyorsan elfogyott, hogy legközelebb kapásból kettőt gyártok le. Jó étvágyat hozzá!

PS a trolloknak: Köszönöm jól vagyok, heti 5x edzek és nem vagyok kövér, csak mert sütiket is készítek és odafigyelek rá, hogy mit rakok bele :)

t11_1.jpg

t12_1.jpg

Édesburgonyás brownie bazsalikomos eperszósszal

b1_3.jpg

Nem kertelek, nekem baromi nagy fétishem a brownie, imádom, bárhol, bármikor, egy baj van vele, elég sok kalóriát tartalmaz normál esetben, így amikor a közelmúltban egy kedves volt kolléganőm kiposztolt egy vegán, zsírszegény, cukormentes verziót, azonnal lecsaptam rá - Köszi H. Anett :-) Ő egy, Burján Szofi oldaláról származó diétás receptet készített el, én pedig ezt használtam alapötletnek a tészta elkészítésénél, persze variáltam rajta. Az eredmény: ízbomba - lelkiismeret furdalás nélkül! Mivel közeleg az eperszezon, nem volt kérdés, hogy kedvenc gyümölcsöm is valamilyen módon helyet fog kapni ebben a fogásban, ez meg is történt, méghozzá egy bazsalikommal bolondított szósz formájában.

 Hozzávalók: 

- 70 dkg édesburgonya

- 13-14 dkg paleo liszt (én Szafi süteménylisztet használtam, de szerintem mehet Update-tel, vagy akár teljes kiörlésűvel is.)

- 40g zsírszegény kakaópor

- 1 narancs héja lereszelve (a levét is beleborítottam)

- 1 dl narancslikőr

- 1-2 ek eritrit

Az édesburgonyát megfőzöm, majd összenyomkodom a meghámozást követően.

b2_4.jpg

A többi hozzávalót összekeverjük vele egy tálban, majd a végén botmixerrel pürésítjük.

b1_4.jpg

b2_5.jpg

Íme a csodaliszt & kakaó, amit a diétás termékek webshopból rendeltem:

b3_3.jpg

A sütőt 180 fokra előmelegítjük (légkeverésen), majd szilikon sütőformába borítjuk az összeturmixolt tésztát, és kábé 30 perc alatt készre sütjük.

b3_4.jpg

(Igen, nekem csak csillag alakú van, de ígérem veszek egy téglalapra hajazót - emiatt csak szépen felvágni nehézkes, de a lehetetlen nem létezik...)

b4_3.jpg

A szósz:

Hozzávalók: 

- 25 dkg friss eper

- egy csokor bazsalikom

- 1 ek folyékony édesítőszer (kihagyható)

Az epreket kicsumázom, feldobok egy kisebb edényt a tűzhelyre és kevés vízzel beledobom az epreket, amikor már nagyon izzadnak és kezd folyóssá válni a mártás, hozzáadom az édesítőt, majd botmixerrel krémes állagot varázsolok a mártásomnak, hagyom felrottyanni, hozzákeverem a friss bazsalikomot és kész is.

b5_3.jpg

b6_3.jpg

b7_2.jpg

Nagyon brutál ízharmónia, könnyű, diétás és mindenki imádni fogja, garantálom :)

 b8_1.jpg

b89.jpg

Manna Lounge

Nem emlékszem már, hol voltunk az official Étterem hét ideje alatt, nem is releváns, lényeg, hogy a ráadásba azért belekóstoltunk a barátainkkal, méghozzá a Manna Lounge-ban. A Manna lett a legkedveltebb étterem, az olcsóbb, 3300 Ft/fő-s kategóriában, így kíváncsi voltam, mit tudnak villantani, íme az összefoglaló és a véleményünk:)

A Manna az Alagút tetején helyezkedik el, megközelíthetjük a Palota út és a Váralja út felől is.(Budapest, Palota út 17, de a taxisoknak 16-os számot mondjunk, így könnyebben odatalálnak.) Kedvesen fogadtak, a pincérek pedig igazán figyelmesek és toppon voltak a menüt illetőleg is. Viszonylag széles választékú menükártyát állítottak össze, amit én szimpatikusnak találtam, 6 féle előétel, 6 féle főétel és 2 féle desszert közül lehetett válogatni, ez azért nem rossz. A pincér teljesen képben volt, és nagyon gyorsan és részletekbe mélyedően adott tájékoztatást a menü kapcsán felmerülő kérdéseinkre - buksisimi kiosztva, nem úgy a kollégájának, aki majdnem ránk ejtett egy csomó tányért és villát, amik végül csak a földön landoltak, az asztalunktól cirka 30 cm-re.

Érkezésünkkör kaptunk egy pohár habzóbort is, ami kellemes indítása volt az estének, főleg, hogy előtte futottam 5 km-t és farkaséhesen érkeztem, nem csiccsentettem be, á dehogy :) Nagy örömünkre szolgált, hogy a borlapon megtaláltuk kedvenc fehérborunkat, a St. Andrea Napbort, a barátaink Haraszthy Irsait rendeltek, ami szintén nagyon finom. Bár be kell valljam,a Napbort hétezer forintért túlárazottnak találtam, persze kikértük, de a valós ára 2500 Ft körül mozog, bár ezeken a helyeken tendencia, hogy az italokhoz való hozzájutás nem emberi áron történik. A borlap negatívuma az árak mellett, hogy fehérborok közül csak az Olaszrizlingekből lehetett egy pohárral kérni, és 1dl 900 Ft volt, amit szintén nem értettem, anyway, az árpolitika nem az én asztalom.

Míg vártuk az előételeket, érkezett egy kis kedvcsináló. Házikenyér & kencefice.

m1_5.jpg

m2_5.jpg

Mindkettő nagyon finom volt, bár az nem áll össze, hogy négy főnek mért ugyanannyi fűszeres vajat adnak, mint a mellettünk ülő asztalnál kettőnek, a spóroláson van a hangsúly, vagy talán a figyelmetlenségen? Nem volt rossz, de hasra sem estem.

Lassan de biztosan érkeztek az előételek is. Kacsamáj bon-bont kértem, mandulával és házikaláccsal.

m5_3.jpg


A bon-bon isteni volt, jól csúszott hozzá a pár zöld levélke, a házi kalács engem inkább pirítósra emlékeztetett, jobban örültem volna, ha nem ennyire kemény, ettől függetlenül, kellemes megágyazás volt a főételnek. Szuperül harmonizált a Napborral. Hanna és Gábor is erre voksolt. 

Hanna is imádta, megígértem, csinálok nekünk, ha legközelebb borozunk. Többet, sokat, kurva sokat :)

Gáborom: "Nagyon tetszett a külalak és az íz. A saláta roppanós volt, és friss - jól harmonizált a kacsamáj telt ízvilágával. Szívesen bepusziltam volna még két gombócot, ezért 9/10."

Hanna párja, A kettes számú Gábor azonban benevezett a Rilette-re, házi kenyérrel és hagymalekvárral.

m3_3.jpg

Ő így idézi fel az élményt: "A rilette maga nem volt túl jellegzetes de a hagymalekvárral kiegészítve egész korrekt előétel volt. A hagymalekvár világbajnok volt állagra és ízre is."

A főételek is hamarosan megérkeztek. Mi Gáborral, mivel hasonló ízlésünk van, mindketten barna sörös marhapofát rendeltünk,comté sajttal és snidlinges blinivel.

m4_4.jpg

Nekem a tányér elrendezése nem tetszett. Kicsit marhapörköltre hajazó megjelenés, a blini rádobva. Viszont az ízével nem volt gond, finom volt, mérsékelten fűszerezve, épp jól érvényesült a marha jellegzetes ízvilága, bár nem tudom gomba mért került bele, szerintem elhagyható lett volna. A blini finom volt, mennyiségre pedig elegendő köret - nem robbantam szét, kellemesen kitöltötte a gyomromat, de nem dipankrin-gyanúsan. 7.5/10

Gáborom: " Ízletes volt, normál adag, korrekt fűszerezés, tetszett hozzá az a kis pogácsa. 7/10" (Szivem, az a blini volt:) )

Hanna a vegetáriánus főételre szavazott: malanga lepény, paradicsom salsa, guacomole. 

m7_2.jpg

"A lepény: finom volt, közepesen átsütve, nem volt zsíros, pikáns ízesítés, pozitív hogy nem édes burgonya volt vagy sárgarépa, hanem különlegességképp ez a gumós növény :P

Salsa: kevés volt, kevés korianderrel, átlagos ízvilág

Guacamole: szerintem nem kell ennyire pépesíteni, összeturmixolni. Ízre finom volt, de nagyon krémes volt.
Összesen 6,5/10"
Gábor 2 nagyon szereti a kacsás dolgokat, így konfitált kacsacombot rendelt, édesburgonyás káposztás pudinggal. 
m6_2.jpg
"A kacsacomb méretre eléggé Junior volt, de ezen kívül csak jót tudok róla mondani. A bőrre ropogósra volt sütve és a hús omlós, vaj puha finom nem túl erős fűszerezéssel, jól érezhető volt a jellegzetes kacsa íz. Muffinak kinéző édesburgonyás káposztás pudingot kaptam köretként a tányéromra, látványra megfogott, nem volt mindennapi egy főétel köreteként. A káposzta elnyomta az édesburgonya ízét."

 

Kétféle deszsertből válaszhattunk, Gáborom a Pina Colada mousse mellett döntött.

m8_2.jpg

Ízvilága akárcsak a koktélé, szuper, krémes, tökéletes állag, könnyed volt, mégis elég. 

Gáborom: "A Pina Colada mousse krémes volt, könnyű, ízletes, de mégsem geil, teljesen oké volt nekem, csak ajánlani tudom. 9/10"

Mi többiek a Céklás Brownie-ra gerjedtünk rá, amit mézes-epres joghurttal szervíroztak.

m9_2.jpg

Nekem ez volt az este fénypontja. Könnyed, légies állag, nem az a brutál töménység, ami sokszor elrontja a brownie-t, pont jó volt. Ha nagyon bele akarok kötni, én nem biztos, hogy a süti szélét is szervíroznám - legalábbis a vendégeimnek, mert ez nem éppen professzionális - de mázlijuk van velem, én ugyanis imádom a süti szélét :) Az öntet remek kiegészítés volt. 9/10

Hanna: "Előétel és desszert egyébként 9/10 volt szerintem, nagyon nagyon finom ízekkel, (szerintem rosszul választottam a főételt:P)"

Gábor 2: "A desszert épp elegendő volt mennyiségre, valószínűsítem a céklától nem volt annyira tömény ez a brownie sőt levegősnek mondanám. Nagyon finom volt a süti a hozzáadott epres öntettel, jól kiegészítették egymást a brownie kicsit kesernyés kakaós íze és az eper édessége.

Az étterem ajánlott minősítést kap! 10/7"

Első körben: Hanna barátnőmnek és Gáborának, valamint az én Gáboromnak is köszönöm a minősítést, máskor is csináljátok gyerekek! :) Második körben nálam a desszert nyert, utána az előétel, utolsó helyen a főétel végzett. Külön pozitívum, hogy a vacsora végén kaptunk egy újabb 3300 Ft-os kupont, ami május 31-ig egy újonnan összepakolt 3 fogásos menüre beváltható lesz, mi ugyenezzel a társasággal itt leszünk, és egy ugyanilyen beszámoló várható majd! Az étterem nálam ajánlott kategóriát képvisel, mind romi vacsihoz, mind baráti vacsihoz remek helyszín, még business ügyletekhez is! Ergó mindennel kompatibilis, szerethető. Ez az étteremhetes vacsora pedig ár-érték arányban kiváló választás volt, a hely hangulata is rendben volt.

Külön respekt a pincérnek, aki kijelentette, hogy ő az egyik előételt lassan sült tarjával szívesen összekombinálná, és egy tányérra összerakná, mert passzolnak egymáshoz, talán meg is történt, jó étvágyat neki :)

 

Spenótos tészta csirkemellcsíkokkal és ricottával

r1_3.jpg

És hadd mutassak be egy újabb 20 perces, egészséges ételt, amit csak szeretni lehet, még akkor is ha spenót is van benne :) (mert ugyebár ez sokaknak visszatartó erő, és a mirelit tömböt én se szeretem, na de a friss spenótot egész egyszerűen nem tudom megunni, mert nagyon jól variálható és nem csak főzeléket lehet belőle készíteni, hanem a köreteken és a pitéken keresztül a variácók száma végtelen.)

 A ricotta konkrétan a sajtkészítős közben megmaradó savó, amit kétszer melegítenek fel, majd leszűrik. Szóval nem túró - mert sokan azt hiszik. Ízvilága egyszerűbb, kicsit tejre hajazósabb, sós és édes kajáknál is egyaránt alkalmazhatjuk. (helyettesíthetjük cottage cheese-zel is.)

Hozzávalók:

- 50 dkg friss spenót

- 1 fej vöröshagyma

- 3-4 gerezd fokhagyma

- 50 dkg csirkemell

- só, fekete-és fehérbors, római kömény

- 30 dkg cottage cheese / ricotta

- Tagliatelle tészta (teljes kiörlésű)

- egy fél lime leve

- kevés kókuszzsír

A vöröshagymát kevés kókuszzsíron üvegesre sütjük, majd jöhet rá a kicsi kockákra felvágott csirke, na meg az apróra vágott fokhagyma. Elkezdjük sütni, majd időközben jöhet rá kevés só, fekete-fehér bors, és egy kevés római kömény. Amikor a hús megpirult kicsit, jó is. Közben megfőzöm a tésztát.

r7_1.jpg

A spenótot lepároljuk, amint összeestek a levelek jó is. (itt is hozzáadhatunk egy gerezd fokhagymát, de nem must.)

r5_3.jpg

Majd más teendőnk nem marad, mint összekeverni a húst, a ricottát, a spenótot és a tésztát.

r4_2.jpg

r3_2.jpg

Ha valaki akarja egy kevés parmezánnal meghintheti a tetejét, én nem szórtam rá ezúttal semmit. Finom, letisztult, egyszerű. Jó étvágyat :)

r2_3.jpg

 

Csirkemell színesen rizstésztával

o7.jpg

Néha azokon a bizonyos post travel blues-zal fűszerezett szar napokon, amikor rájössz, jobb lett volna Ázsiában maradni, venni egy csónakot, és egy ki nem fogyó mosollyal az arcodon kimaxolni kinn az életed, kell valami színes az asztalra, ami életben tart, vagy kicsit feldobja az amúgy munkával tarkított újból szürke hétköznapokat. Ennek a kajának amúgy semmi köze az ázsiai konyhához, leszámítva a rizstésztát, mert épp az került a kezembe, na szóval tök spontán született, és tök finom lett, ezért is bátorkodom feldobni a blogra :)

A rizstésztáról szeretnék még pár szót ejteni. Rizslisztből és vízből készül, tojás nélkül, így azok is fogyaszthatják akik érzékenyek a tojásra vagy a lisztre :) 100 grammban van ca. 109 kalória, ergó diétánkat is békésen kiegészíthetjük vele, azért mértéket tartsunk itt is :)

Hozzávalók:

- kókuszzsír (a sütéshez)

- 2 fej lilahagyma

- 4 gerezd fokhagyma

- 3 színű kaliforniai paprika (én három felet használtam fel)

- 60 dkg csirkemell felkockázva

- só, bors, oregánó

- olasz fűszerkeverék

- 1 dl fehérbor

- egy marék szárított paradicsom apróra vágva

- 2 csomag mozzarella

- egy nagy csokor bazsalikom

- 250 g rizstészta

Kevés kókuszzsíron megizzasztjuk a lila hagymát, majd ehhez hozzáadjuk a fokhagymát, kaliforniai paprikát, amit mini kockákra vágunk fel.

o1_1.jpg

3-4 perc után jöhet hozzá a kockára vágott hús, só, bors, oregánó.

o2.jpg

Amikor a hús kifehéredett, használjunk valami olaszos fűszerkeveréket.

o3.jpg

Nekem Anett barátnőm hozott még őszi olasz túrájáról fűszerkeveréket, így felavattam, kicsit csípős volt, szuper pikáns ízt adott.

o5.jpg

Amikor a hús már alakul, jöhet hozzá a bor, igyunk azért egy pohárkával közben. (Én ezúttal nyakas Sauvignon Blanc-ot öntöttem hozzá.)

o4.jpg

Amikor már a hús is jó, jöhet bele a szárított paradicsom és a mozzarella is, és persze a bazsa, tépkedjük rá.

o6.jpg

Közben egy másik eédnyben a rizstésztát leforrázzuk, és hagyjuk 10 percet állni, utána elvileg jó is! Isteni kaja lett belőle, és a mennyiséggel is 3 napig elvoltunk :) A hét közepén is fél óra alatt össze lehet dobni, kiadós, nem átlagos, megfűszerezi a hétköznapokat :) Jó étvágyat hozzá :)

 

Csirkenyársak mogyoróvajas szósszal

Chicken satay with peanut sauce

c1_3.jpg

A közelmúltban 16 csodálatos napot töltöttünk el Thaiföldön, minden percét imádtuk, és természetesen a helyi konyha elég rendesen megihletett, haza is hoztam némi tudást - remélhetőleg :) Ez egy olyan recept, amit már az első bangkoki esténken bepróbáltunk, és már akkor tudtam, itthon is le fogom gyártani, rendszeresen. Ez nálunk snack kategória, ergó baráti beszélgetésekhez, laza vacsinak tökéletes, de ha kiegészítjük mondjuk egy kis ananászos rizzsel tálaljuk, akkor főételként is simán megállja a helyét. 

Kell hozzá egy két spéci cucc, amit itthon pl Culinarisban vagy egyéb spéci fűszereket/hozzávalókat árusító boltban lehet beszerezni, és lehet kicsit macerásnak hangozhat, de megéri, mert nagyon tuti :)

Hozzávalók: (kb 9-10 nyárshoz)

- 60 dg csirkemell

- 2ek halszósz

- 1ek szójaszósz

- ázsiai citromfű (2db)

- 3-4 cm-s gyömbér

- kevés chili

- 7 gerezd fokhagyma

- 1 dl ananászlé

- 2 lime leve

A húst felkockázzuk kisebb darabokra, majd egy tálba halmozzuk. Jöhet rá a hal és szójaszósz.

c2_2.jpg

Az ázsiai citromfüvet én vékony szeletekre vágtam és úgy dobtam rá, ugyanígy a gyömbér és a fokhagymát is.

c3_2.jpg

Megszórtam chili pehellyel és nyakon öntöttem az ananászlével.

c4_2.jpg

2 óra a hűtőben lefedve, aztán jöhet a tűzdelés. (Az ázsiai citromfű darabkákat lepofozgathatjuk a húsról, ugyanis néha kemények, és nem annyira jó érzés ráharapni, főként a citrusos aroma miatt használjuk.)

A tűzdeléshez én kis hurkapálcikára emlékeztető "skewereket" használtam, szintén kapható a Culiban.

c5_2.jpg

Majd fogjuk a nyársakat és szépen tömötten feltűzdeljük a csirkemelldarabkákat.

c6_2.jpg

Majd fogunk egy tepsit (közben sütő előmelegít 180 fok, légkeverés), és ráfektetjük a nyársakat a tetejéra, 30-40 perc alatt készre sütjük.

c7_3.jpg

(Lehet annyi sem kell neki, csekkolgassuk serényen, mikor picit pirul, jó is lesz.)

A szósz

Remélhetőleg senki nem áll neki, aki allergiás a mogyoróra, ha mégis, akkor készítsen be egy adrenalin pent, mert ez tényleg nagyon mogyorós :) viccet félretéve, brutál tartalmas és isteni finom! (De mielőtt megcsináljuk, tényleg kérdezzük körbe a vendégeinket, h tuti nincs e allergia.)

- 3 nagy kanál mogyoróvaj

- 1.5 dl kókusztej

- 2 tk halszósz

- 2 tk édes chili szósz

- 1 friss lime leve

c8_1.jpg

Összekutyuljuk és kis tálkákban fogjuk kínálni a nyársak mellé. Még most is összefut a nyál a számban, hami :)

Jó étvágyat :)

 

Zöldséges wrap mézes mustáros öntettel

t1_9.jpg

Itt a tavasz, mindenkin rajta van a fogyi para, meg a méregtelenítés, meg a clean eating meg mittudomén, szóval az együnk egészségesen, mert az jó, meg kell. Hát persze ez engem is elkapott. Na nem azért, mert Thaiföldön 3 hétig két pofára tömtem az ázsiai kaját, á dehogy. De nyáron azért nem akarok bújkálni a strandon, szóval most kicsit okosan fogunk enni.

Ez a recept már ennek jegyében készült, még mielőtt valamelyik trollom betámadna, a wraphez kell a tortilla, aminek van update és light változata is, de a nem light is 133 kalória/darab. Ha valaki maga akarja elkészíteni, hajrá, én erre mostanság nem érek rá sajnos. Én személy szerint egy wrappal jól laktam egy étkezésre, Gábornak kellett kettő. Ezt az ételt kábé fél óra alatt össze lehet dobni, tökéletes tavaszi vacsi vagy ebéd, friss és még egészséges is. 

Hozzávalók:

-40-50 dkg csirkehús

- 5 gerezd fokhagyma

- fűszerkeverék csirkéhez (én egy török variánst használtam, ami kicsit csípős, kicsit citrusos és még tavaly szermányoltam Isztambulban - de ha használsz egy sima fűszerkeveréket csirkéhez és ráfacsarsz lime-ot, hasonló hatást érhetsz el.)

- kókuszzsír (sütéshez)

- 5-6 tortilla lap

- jégsaláta

- koktélparadicsom

- kígyóubi

- fekete olíva 

- lila és vöröshagyma

Az öntethez:

- 2-3 dl natúr joghurt

- 3 ek mustár

- 2 ek méz

- őrölt feketebors 

A csirkét kockákra vágjuk, hozzáadjuk az 5 gerezd fokhagymát összezúzva, majd egy felhevített wokban kevés kókuszzsíron kisütjük hirtelen, természetesen a fűszerkeveréket hozzáadjuk sütés közben. ( Opcionálisan ráfacsarhatjuk egy fél lime levét.) Amikor kezd pirulni, jó is lesz.

t2_7.jpg

t3_8.jpg

Közben előkészítjük a zöldségeket, na meg kikeverjük az öntetet.

t4_8.jpg

A tortillát leförcsköljük kevés vízzel, egy fél perc mikró és gyönyörűen hajlítható lesz. Kevés öntettel megkenjük, jöhet rá a jégsali meg az ubi, hús, majd a hagyma, a paradicsom és az olívabogyó.

t5_8.jpg

t6_7.jpg

Még kevés öntet. Majd felhajtjuk kicsit az alját és szépen betekerjük két oldalról. Ha valaki kicsit bűnösebb verzióra vágyik, egy kis reszelt gouda sajttal megspékelheti. Jó étvágyat! :)

t7_5.jpg

t8_5.jpg

t9_3.jpg

Túrógombóc

Ahogy Anyukámtól tanultam...

t1_8.jpg

Mutassatok nekem egy olyan embert, aki nem szereti! Nekem nincs ilyen kontaktom, szerintem Nektek sem :) Emlékszem, kislányként is mindig nagyon vigyorogtam, amikor túrógombóc került az asztalra, ez annyiban változott a harminc felé közeledve, hogy amikor hazafelé vesszük az irányt hétvégére, és Anyukám megkérdezi, mit főzzek kislányom - akkor minden 2. alkalommal bedobom a bűvös szót. Időközben azonban Gábor is eléggé rácuppant, így most már én is rendelkezem a bűvös recepttel, és bármikor az asztalra varázsolhatom, amikor ránk jön a flash. Ez egy baromi egyszerű és jól bevált recept, aminek az elkészítésére bárki kompetens, szóval essetek neki Ti is :)

Hozzávalók:

- 50 dkg zsírszegény túró

- 3 tojás

- 2 dl búzadara

- Update zsemlemorzsa / Rusztikus morzsa

A Szószhoz:

- 3 dl joghurt

- 2dl tejföl

- xilit ízlés szerint

vagy ha nagy diéta van, mehet a fehérjepor is 0.1%-os tejjel :)

Összegyúrjuk a hozzávalókat, tehát a túrót,, a tojásokat és a búzadarát, letakarjuk és bedobjuk a hűtőbe 2-3 órácskára, tényleg fontos, hogy pihenjen!

t2_6.jpg

Én például a múltkor csont másnaposan gyúrtam össze, visszafeküdtem még pár óra szépítő alvásra, majd felkeltem és nekiestem a gombócoknak. Kicsit megnedvesítjük a kezünket, és szabályos gombócokat formálunk.

t3_7.jpg

Nekem ennyi túróból 17 db gombócot sikerült összepakolni, ami azért nem rossz mennyiség.  

t4_7.jpg

A gombócoka forrásban lévő vízbe helyezzük, akkor jók, amiker maguktól feljönnek a víz tetejére.

t5_7.jpg

Közben egy wokban lepirítjuk kicsit a zsemlemorzsát, megforgatjuk benne a gombócokat és ennyi :)

t6_5.jpg

Azért szuper a recept, mert egy turógombócot ott lehet elszúrni, ha túl kemény lesz - ezzel az adagolással finom, puha állagot kapunk :) Köszi Anyu!

t7_4.jpg

t8_4.jpg

A szószhoz egy edényben felmelígtem a joghurtot és a tejfölt, majd ízlés szerint édesítem xilittel.

t9_2.jpg

Jó étvágyat :)

Nutellás sajttorta

t1_7.jpg

Már annyi helyen olvastam hasonló receptet, hogy muszáj volt megcsinálni. Mivel nagy sajttorta kedvelők vagyunk, már korábban is gyártottunk, igaz az kicsit bonyolultabb, de garantáltan mennyei. Recept itt:

http://fruzsifoz.blog.hu/2014/05/26/strawberry_cheese_cake

Na szóval a nutellás variációt Gábor novemberi szülinapjára készítettem el és tényleg ütős. Ha utána pár napot éhgyomros kardióval indítasz, talán kellőképpen megvezekelsz a bűnért, amit ennek a kalóriabombának az elfogyasztásával elkövettél. Viszont tényleg rohadtul finom és túl rövid az élet ahhoz, hogy mindig mindenről lemondjunk, ami hízlal :)

Amúgy meg tényleg bármilyen alkalomhoz passzol, mint például egy baráti sütizés, hisztiző, nasit óhajtó hapsik/csajok, spontán édességvágy kielégítése satöbbi...

Hozzávalók:

- 25 dkg Leibniz keksz

- 10 dkg Rama margarin

- 2 ek rum/whiskey/tömény amit szeretsz(na jó, azért ne pálinkát.)

- 50 dkg Nutella ( meg még a mennyiség, amit kieszünk az üvegből elkészítés közben)

- 2 marék sós földimogyoró

- 1 ek méz

- 50 dkg Philadelphia sajt/mascarpone

Szóval a kekszet ledaráljuk, a vajat felolvasztjuk és egy tálba borítjuk, hozzáadunk 2-3 ek Nutellát és lenyomogatjuk egy kapcsos tortaforma aljára.

t2_5.jpg

t3_6.jpg

t4_6.jpg

Majd jöhet a krém elkészítése. A Philadelphia/Mascarpone sajtot elkeverjük egy tálban a maradék Nutellával, hozzálöttyintünk egy kis innivalót (én whiskeyvel csináltam), majd szépen ráborítjuk a kekszes rétegre a tortafromába, és elegyengetjük.

t5_6.jpg

t6_4.jpg

Egy teflonban a mogyorót megpirítjuk egy ek mézzel, majd a sajttorta tetejére szórjuk.

t7_3.jpg

Majd bevágjuk az alkotást egy éjszakára a hűtőbe, másnap már fogyasztható is. Jó étvágyat :)

t8_3.jpg

 

 

süti beállítások módosítása