Cooking is love made visible

Szöszi a konyhában

Szöszi a konyhában

Panzanella Saláta

2017. március 08. - fuf87

unnamed_4.jpg

Már megint elhanyagoltam az írást, de egyszerűen túl sok minden történt körülöttem az elmúlt hetekben, és nem volt időm, de itt egy saláta recept, amit a héten sajátítottam el és egyszerűen frenetikus, indítsunk valami lájtival.  A panzanella saláta egy toszkán kenyérsaláta eredetileg, sokféle változat kering, ez a turbózott változat. Ajánlom vacsira, ebédre, állati finom :)

-25 dkg pirított kenyér kocka (ezt nyugodtan offolni lehet, ha az ember diétázik, de tehettek bele teljes kiörlésű cuccot is vagy Norbis kenyeret)

- 7-8 koktélparadicsom félbevágva

- 2-3 színes kaliforniai paprika

- 5-6 dkg aszalt paradicsom 

- 5 dkg fekete olívabogyó

- 5 dkg capri bogyó

- 1 csomag rukkola

- 1 fej saláta

- 5 dkg szardínia

- friss bazsalikom

- 1 citrom

- 10-15 dkg parmezán

- olíva/ balzsamecet tetszés szerint

- só, frissen őrölt bors

A paprikákat sütőbe bedobjuk 200 fokra, kb 15-20 perc, majd kivesszük, lehúzzuk a héját és félretesszük. A kenyeret 1.5-2 cm-s kockákra aprítjuk és sütőben szárazra, pirosasra pirítjuk. 

Fogunk egy tálat, az aljára mehetnek a salik, jöhet hozzá a felaprított koktélpari, a sült paprika, az apróra vágott aszalt paradicsom, olajbogyó, kapribogyó, a szardínia (szintén felvágva) majd a kenyérkockák. Ízesítsünk friss bazsával, sóval, borssal és egy kevés olívaolajjal vagy balzsamecettel, majd spékeljük meg az élményt egy kis reszelt parmezánnal a tetejére. Jó étvágyat & enjoy :)

Tárkonyos raguleves

t1_11.jpg

Még mindig tél van, és meglepő módon még mindig rohadt hideg az időjárás, ergó egy forró, gőzölgő, tartalmas leves sokat dobhat a szürke hétköznapokon. Szerintem abszolút nem bonyolult elkészíteni, nehéz vele mellélőni, mindenki hálás, csillogó tekintettel fog ülni az asztalnál, miközben ezt szörcsölgeti:)

- 30-40 dkg csirkemell

- 2 fej vöröshagyma

- 3 db sárgarépa

- 3 db fehérrépa

- egy fél zellergumó 

- egy karalábé

- 30 dkg zöldborsó

- só, bors, tárkony

- egy citrom

- egy leveskocka

- 5 dl tejszín

- egy csokor petrezselyemzöld

A vöröshagymát megdinsztelem egy kevés kókuszzsíron, majd hozzáadom a kockára vágott csirkemellet, fehéredésig sütöm, sózom, borsozom, tárkonyozom és ráfacsarok egy fél citromot.

t2_9.jpg

t3_10.jpg

Összeforgatom, hagyom rotyogni 5 percig, majd jöhet hozzá a felvágott sárgarépa, fehérrépa, karalábé, zeller, majd ráborítok 1.5-2 l vizet, beledobok egy leveskockát, rádobok egy fedőt és így főzöm 20-25 percig.

t4_10.jpg

Majd hozzáadom a zöldborsót (mirelitet használtam), fűszerezek újra egy körben, ha a borsó is megpuhult, jöhet hozzá a tejszín. Itt legalább 2-3x rottyantsuk fel, ha túl hígnak ítélné valaki dobjon bele egy kis keményítőt, vagy vegyen ki egy marok zöldséget, pürésítse le és adja hozzá sürítésként, a lisztet kihagytam belőle.

t5_11.jpg

t6_9.jpg

Ha már szép homogén az állag, jöhet bele még egy kör fűszer, és ízlés szerint még citrom, tálalásnál én petrezselymet szórtam a tetejére. Főzés után közvetlenül is isteni, de ha még hagyjuk az ízeket még egy napot összeérni, akkor 5*. Jó étvágyat!

 t7_7.jpg

Indiai lencsefőzelék

l1_4.jpg

Igaz, hogy már elmúlt január elseje, amikor az egész ország lencsét eszik, ettől függetlenül én most posztolom a receptet, ahogy az idei újévi lencsénket elkészítettem - a legfinomabb verzió, ami létezik, ajánlom azoknak akik szeretik az indiai, kicsit különlegesebb ízeket, vagy ki akarnak próbálni valami újdonságot, esetleg vega irányba tendálnak, ez az étel indiában a dal makhani nevet viseli, de gyanítom ott autentikusabban készítik, mint én 10 angol nyelvű recept végigbogarászása után, én például babot nem tettem bele. A speckó hozzávalókat a Culinarisban gond nélkül be lehet szerezni.

Hozzávalók:

- 400 gr vörös lencse (meg amúgy lehet mindenféle színű, annál vidámabb lesz az alkotás - én a Culinarisban vettem gyorsan megfőzhetőt, aminek 15 perc kell, így nem kellett szendvednem az áztatással, de természetesen az is egy opció.)

- 2 fej vöröshagyma

- egy darab 5-6 cm-es gyömbér

- 7-8 gerezd fokhagyma

- 10-15 dkg vaj

- zöld chili/ szárított chili (ami éppen van otthon)

- görögszénamag (őrölt)

- koriander (friss és őrölt)

- cayenne bors

- garam masala

- kurkuma

- római kömény

- 5-6 dl kókusztej 

- 5-6 dl víz

- egy hámozott paradicsom konzerv

- só, bors

tálaláshoz: friss koriander, natúr joghurt

 A lencsét megfőzöm egy külön edényben, majd ha elkészült, leöntöm róla a vizet és félreteszem.

l4_3.jpg

l5_2.jpg

l6_2.jpg

Egy nagyobb lábasban megolvasztom a vajat, majd rádobom az apróra vágott vöröshagymát, az összetört fokhagymát, és a leturmixolt gyömbért. (én nem szeretek ráharapni a gyömbérre, ezért mindig lepépesítem.)

l7_3.jpg

l8_2.jpg

Mikor elkezdenek felszállni az illatok, jöhet bele az őrölt görögszénamag és az őrölt koriander. Lepirítom a fűszereket, mennyei illatok terjengenek mindenütt. (Na szerintem én ittam az első pohár bort, mert annyira megjött a kedvem a konyhai tevékenységekhez, amikor ilyen orgiában volt része az orromnak, valahogy le kellett higgadni:) ) Hozzáadom a kókusztejet, az apróra vágott 1-2 db chilit, majd fűszerezek tovább: garam masala, római kömény és kurkuma. (érzéssel, én abszolút nem spóroltam a fűszerekkel)

l9_1.jpg

Fedő alatt hagyom kicsit rotyogni, majd jöhet bele a víz.

l10_1.jpg

Még egy rottyanás, és hozzáadom a szárított paradicsomot, a lencsét, sózom, borsozom, cayenne borsozom és így főzöm még 10 percet kábé, és kész is.

l11.jpg

l12.jpg

Tálalásnál natúr joghurtot és friss koraindert szórtam a tetejére, szerintem nem várom meg a következő év elejét, hogy megint elkészítsem. 

 l2_4.jpg

 

l3_3.jpg

 

Házi májkrém és humusz

avagy kenegetősök baráti összeröffenésekre

mh.jpg

Már két hónapja adósa vagyok Kingának, Bogának és Bandinak a májkrém recepttel, ezúton is mea culpa kedves barátaim és egyúttal boldog új évet mindenkinek :) Egyik idei fogadalmam, hogy nem halogatok, és amit esetleg elfelejtettem vagy elmulasztottam, azt pótolni fogom.

Idén a szilveszteri mulatásira, ahová hivatalosak voltunk a fent említett kenegetős csodákat vittük magunkkal, és bátran kijelentem, szerintem mindkettő kence remek szolgálatot tesz egy dumálós-társasozós estén, de ugyanúgy egy házibulin is. Én mindkettőt friss, ropogós bagettel javaslom, de mindenki tolja úgy, ahogy szeretné.

Házi májkrém

m1_8.jpg

Hozzávalók:

- 60 dkg csirkemáj

- 2 fej vöröshagyma

- 6 gerezd fokhagyma

- 5 cl konyak

- só, fekete bors, fehér bors, majoranna

- egy fél Rama margarin

- egy csokor petrezselyem

A májat átmosom, leszedem a mócsingokat. Közben a margarin 3/4-ét felolvasztom, hozzáadom a felaprított vöröshagymát, majd a májat, mikor kezd sülni, jöhet hozzá a fokhagyma.

m2_8.jpg

Majd borsozok, majorannázok, hozzáadom a konyakot és hagyom rotyogni, a sót csak akkor adom hozzá, mikor a máj már készen van.

m3_6.jpg

m4_7.jpg

Majd fogok egy botmixert és lepürésítem, ezt követően hozzáadom az apróra vágott petrezselymet és összekeverem.

m5_5.jpg

Egy helyes kis edénybe kiszedem, majd a maradék 1/4 Rama-t felolvasztom, és a tetejére öntöm, lezárva a remekművet.

m6_5.jpg

m7_4.jpg

Majd az egész mehet a hűtőbe egy éjszakára, utána fogyasztható is. (Akár több napig is simán eláll, de a gyakorlat azt mutatja, hogy nem marad belőle a következő napra:) )

m8_4.jpg

Humusz

h1_3.jpg

Hozzávalók:

-10 dkg szezámmag 

- 1 dl olívaolaj

- 20-25 dkg csicseriborsó (konzerv)

- 5-6 gerezd fokhagyma

- 1 lime leve / 1 citrom leve

- só, fekete bors, fehér bors, római kömény

Először elkészítjük a tahinit, ehhez egy száraz serpenyőt felforrósítunk és kicsit megpirítjuk rajta a szezámmagot, de csak amíg világosbarnás színt nem kap.

h2_3.jpg

Majd egy botmixer alsó, darálós részébe beöntjük a szezámmagokat (én tölcsért használtam, hogy ne guruljanak el mindenütt a konyhában), hozzáadjuk az olívaolajat, és addig mixeljük, amíg egy homogén krémet nem kapunk, na ez lesz az ominózus tahini.

h3_2.jpg

h4_2.jpg

Majd ezt félretesszük és lemixeljük a csicseriborsókat is, a csicseriborsós püréhez hozzákeverjük a tahinit, kicsit öntünk hozzá a konzerv levéből is, majd jöhet a fokhagyma, a lime/citrom leve, valamint a fűszerek, amikkel ne spóroljunk!

h5_2.jpg

h6_1.jpg

És kész is, tálalásnál lehet olívaolajjal diszíteni, és ami még nagyon passzol hozzá az az olívabogyó, vagy bármilyen pita, esetleg naan, de én szendvicsbe is simán beledobnám. Jó étvágyat :)

 

Bacardis keksz szalámi

k1_8.jpg

Az ünnepek idején mindenkire rájön, hogy sütikéket gyártson, hogy ki tudjon dobni valamit a vendégek elé az asztalra, vagy a kollégákkal tart adventi sütizést, vagy szimplán otthon akar nassolni, mert ugye a Karácsony, a Szilveszter és a köztes időszak mindenkit feljogosít a bűnözésre :)

Ez egy olyan verzió, amit nem kell sütni, sőt én speciel a fogyasztása előtt 2 nappal szoktam összedobni, az elkészítési idő cirka 15 perc mindennel együtt, szóval ezt tényleg bárki játszva, másnaposan, félkómásan is le tudja gyártani, szerintem a sikere pont az egyszerűségében rejlik.

Hozzávalók (egy emberes rúdhoz):

- egy őzgerinc/virágosláda alakú sütőforma :)

- alufólia

- 15 dkg xilit/eritrit

- 50 g zsírszegény kakaópor

- 4-5 dl zsírszegény tej

- 30 dkg Rama

- 50 dkg háztartási keksz (ha valaki szeretné, használjon diétás kekszet)

- 25-30 dkg dió 

- 5-6 cl Bacardi 

A sütőformát kibélelem alufóliával és félreteszem.

k2_9.jpg

A kekszet még zacsiban összetöröm pici darabokra, javaslom a hadművelethez a bitang nagy húsklopfoló használatát. Ehhez hozzáadom az összetört diót is.

k3_5.jpg

A margarint rakjuk fel olvadni, közben egy tálban keverjük össze a tejet, a kakaót és az édesítőt, ha a margarin felolvadt, adjuk hozzá a kakaós masszát, és rottyantsuk fel együtt, majd adjuk hozzá a rumot.

k4_7.jpg

k5_6.jpg

Végül öntsük hozzá az összetört kekszet, és a kakaós-kekszes masszát öntsük be a sütőformába, egyengessük el, fedjük le szorosan alufóliával, majd bemehet a hűtőbe 1-2 napra.

k6_5.jpg

k7_5.jpg

k8_5.jpg

Tálalás előtt kapjuk ki a formából, és nyessünk ujjnyi szeleteket:)

k9_2.jpg

 

 

Jókai Bableves

1_29.jpg

Amikor reggel lefagysz, amíg elegyensúlyozol a magassarkúdban a kocsiig, látod a lehelleted, 4-kor sötét van, persze már ezerrel korog a gyomrod, hiába figyelsz arra, hogy a napi 5 étkezésed meglegyen, és elmenj a gymbe, zabálni akarsz, mert tél van...na akkor kívánsz ra az olyan levesekre, mint ez, milyen is? Meleg, laktató, tartalmas, megáll benne a kanál, esküszöm szinte látom a szorgos nagyikat, amint kavargatjéák a kondérban :)

Máris rátérek a technikai részletekre, de azért el kell mondjam, nem volt egyszerű a hozzávalók beszerzése, ugyanis Gábort küldtem bevásárolni, külön kiemeltem, hogy a füstölt csülök elengedhetetlen kellék - "Szivem, szerinted a Sparban van olyan? "Nem hiszem, menj a csarnokba." Egy óra múlva megérkezett, közölte, hogy hozott egy kiló bőrös szalonnát, ugye az is jó lesz? Hát persze...akkor újratervezés. Másnap ebédszünetben ellátogattunk a teleki téri piacra, ahol beszereztük a hőn áhított csülköt, meg ha már ott jártunk minden egyebet, mint füstölt kolbászt, csípős kolbászt oldalast...azért lássuk be, érdekesen néztek a fiúk a húsboltban, amikor kiskosztümben közöltem a hentes bácsival, vágjon már le egy 4-5 cm-s darabot a kolbiból, az irodába visszafelé menet bepusziljuk a kocsiban, mert mért is ne? :)

3_27.jpg

 Hozzávalók:

- 25 dkg tarkabab

- 1 füstölt csülök

- 3-4 nagyobb sárgarépa

- 3-4 fehérrépa

- egy csokor petrezselyemzöld

- egy csomag debreceni (csípős)

- 2-3 babérlevél

- 5-6 gerezd fokhagyma

- 2-3 közepes fej vöröshagyma

- só, bors, pirospaprika + szemes bors

- egy fél hegyes erős zöldpaprika

- ecet 

- kevés zsír

- 4 ek tejföl

Nos mielőtt valaki már idejekorán nekiállna trollkodni, miért nem szerepel a liszt a hozzávalók között, azért, mert a levest önmagával sürítettem be, hogy spóroljak pár kalóriát a lisztes habarás elhagyásával. 

Áztassuk be a babot. Vegyünk hát egy kondért (na jó fazekat) és rakjuk fel főni a füstölt csülköt. Jól lepje el a víz, én főzés mellé meg beszórtam 2 félbevágott vöröshagymát, egy kisebb adag szemes borsot, két babérlevelet.

4_23.jpg

Miközben a barátosnéim átjöttek italozni, a csülök szépen csendben elrotyogott, a főzési idő kábé 3-4 óra volt, közepes, de inkább gyengébb tűzön. Éjszakára hagytam állni a levében a megfőtt húst, és csak másnap láttam neki a leves tényleges elkészítésének. Így nézett ki egy éjszaka pihi után, és az a füstös illat...yummieee!

5_24.jpg

Fogtam egy edényt és kevés zsíron megpirítottam a karikára vágott sárga-és fehérrépát, majd ehhez hozzáadtam a babot.

6_19.jpg

Jól összekeverem, majd nyakon öntöm a csülök főzőléjével, ha kevesellem a folyadékmennyiséget, még adhatok hozzá egy kis vizet. Hagyom közepes lángon főni, majd hozzáadom a fokhagymát, zöldpaprikát, sózom, borsozom, pirospaprikázom, jöhet bele 1-2 babérlevél is.

7_16.jpg

Időközben felvágom a csülökhusit, hosszúkás darabokra, valamint a debrecenit is felkarikázom, a debreceniket megsütöm egy serpenyőben, majd hozzáadjuk a rotyogó levesünkhöz  a csülökdarabokkal egyetemben.

8_14.jpg

9_10.jpg

111_2.jpg

Ilyenkor kezdi felvenni a levesünk a klasszik barnás árnyalatát, mikor már kellőképpen megpuhult a bab és a zöldségek, kiszedek az edényemből egy jó maroknyi zöldséget/babot és összeturmixolom, majd visszarakom a levesbe, sűritek vele.

122_1.jpg

Ezt követően hozzáadom a tejfölt a leveshez, és hagyom még egyszer felrottyanni. (Természetesen közben azért kóstolgatok, és ha szükséges, utófűszerezek még egy kicsit.)

13_5.jpg

Tálalásnál ízlés szerint adhatok a levesemhez ecetet, egy-két tejföl pöttyöt, végül meghintem az alkotást petrezselyemzölddel, nagyon finom lesz :) Jó étvágyat hozzá!

2_27.jpg

Viatnamese Pho Kacsamellel

p1_13.jpg

A phó leves azok közé a frenetikus fogások közé tartozik, amelyek pár éve robbantak be erősebben a köztudatba itthon, amikor néhány street food-os helyen elkezdték őket nyomatni, igaz a jó kis autentikus ázsiai helyeken azért szembejöhetett már. Jómagam is nagy rajongója vagyok, sőt nem túlzok, ha azt mondom, hogy az egyik legnagyobb kedvencem, és szerintem sokan vagyunk ezzel így. Eme jeles étel a vietnámi konyha szülötte, egy tésztaleves, amely alapléből, rizstésztából, húsból, friss zöldségekből és fűszernövényekből áll. Arrafelé is több variáns létezik, leginkább a rizstészta szélessége adja ki a különbségeket, valamint a leves édessége, persze hozzávalókban is lehetnek differenciák. Mielőtt megfőztem a saját phómat, elég sok helyen utánaolvastam, mi a tökéletes leves titka, és minden szerénységet mellőzve azt kell, hogy mondjam, isteni finom lett. Ha unjátok a vasárnapi húslevest, cseréljétek le a vietnámi variánsra, lehet a nagyinak kikerekedik a szeme, de bejövős lesz! 

Hozzávalók: (egy jó nagy fazékhoz)

- 3 lilahagyma és 1 vöröshagyma félbevágva

- 50 dkg kacsamell felcsíkozva (bőrrel együtt) - lehet más húsból is!

Ha saját készítésű alaplé: akkor 1-1.5 kg csontos hús (amiből épp főzöd, lehet csirke, kacsa, marha blablabla)

Ha kész alapot használunk: 2 csomag Pho alap (de jóféle - pl. Culinarisos)

- 5 - 6 db csillagánizs

- 10 szem szegfűszeg

- 2-3 szál fahéj

- szemes bors (érzéssel)

- 6-7 ek halszósz

- egy fél édeskömény

- 10-12 dkg gyömbér

- só

Tartozékok a levesbe:

- friss koriander (sok)

- friss menta

- friss bazsalikom

- zöldhagyma

- babcsíra

- lime

- fokhagyma

- rizstészta - én 15-20 dkg-t szoktam egyszerre elkészíteni

p0_1.jpg

 Amennyiben alapléből készítjük a levest, akkor főzzük meg jó időben a szükséges mennyiségű alaplevünket, ez jó pár órás törrténet lesz, időmilliomosoknak melegen ajánlom, de hétvégén még beleférhet. Azonban, ha olyan rohangálós élettempót folytattok, mint jómagam, néha jól jöhet valami használható alap is (igen, kövezzetek meg!:) ) Én konrkétan a Culinarisban vásároltam zacskós alapból 2 darabot. (kb 4 literes fazékkal dolgoztam)

p2_13.jpg

A fazékban a vizet felforraltam, majd amikor kezdett forrni, hozzáadtam a 2 alapot és hagytam rotyogni kicsit. Mindeközben egy száraz wokban megpírítom az egész borsokat, a csillagánizst, a szegfűszeget és a fahéjat.

p3_11.jpg

Ha már kellemesen felszabadultak az illatok, beleborítom a megpirított fűszereket az a gyöngyöző alaplébe, ezt követően ugyanabban a száraz serpenyőben a 4 hagymát félbevágva a felaprított gyömbérrel elkezdtem lepirítani, ha megpirultak, ezeket is hozzáadom az alapléhez és hagyom főni közepes tüzön.

p4_9.jpg

p5_8.jpg

Kicsit később hozzáadjuk a félbevágott édesköményt és a kacsamellcsíkokat, na meg a halszószt.

p7_7.jpg

p6_6.jpg

p8_7.jpg

Emellett sózzuk is a levet. Összességében kábé egy órát főztem. Az eredeti receptben cukor is van, én azt kihagyom. Miközben szépen csendesen rotyog az alaplevünk, előkészítjük a feltéteket.

p9_5.jpg

A rizstésztát beáztatjuk hideg vízbe, hagyjuk állni fél órát. Én ezt követően betettem forró vízbe állni jó 15 percre, utána már jónak kell lennie, félretesszük. Felaprítjuk a zöldfűszereket, a zöldhagymát, a fokhagymát vékony cikkekre.

Tálalásnál a tányér aljába tettem néhány cikk fokhagymát, erre jött a rizstészta, erre folyattam rá a levet, amit előtte leszűrtem.

p10_1.jpg

p13_1.jpg

p12_1.jpg

Majd a tetejére halmoztam, a felkarikázott zöldhagymát, koriandert, mentát, bazsalikomot, csírát, na meg még 1-2 fokhagymacikket.

p14.jpg

p15.jpg

Az eredményt mutatja, hogy este 11-re készültem el a levessel, Gábor természetesen már ott sertepertélt a környékemen, így neki készítettem el az első adagot, majd a főzést követően bevágtam magam a kádba az aktuális csajos magazinommal, és maszsív 20 percig nagy csönd honolt a konyhában, amit csak a permanens szürcsölés tört meg, szóóóval valamit jól csináltam :)

Másnapra is vittünk a melóba, mondjuk jó pár dobozba kellett bepakolnunk, de hát annyi baj legyen, megéri.

p11_2.jpg

Ha elfogyna a hús, lehet utólag is gyártani még a léhez. Nálunk amikor elfogyott a kacsa, csináltam hozzá csirkemellcsíkokat, ugyanolyan finom volt.

 

Diétás mandulás golyók

k1_7.jpg

November, depi, szürkeség, kell egy kis cukormentes boldogság! Gondoltam csinálok tök egészséges kókuszgolyót, mert mért is ne, persze akkor esett le, hogy nincs itthon kókuszreszelék, amikor már megvoltam a golyók megformázásával, és jött volna a beteljesülés, a kókuszreszelékben való hempergés, ipmrovizatíve leemeltem a mandulaforgácsot a polcról, így lettek mandulás golyóink. Tökéletes nasi, ami a diétába is belefér, könnyű összedobni, és finom is :)

Hozzávalók:

- 30 dkg zabpehely

- 30 gr zsírszegény kakaó

- 40 g eritrit/xilit/ amivel édesíteni akarod

- 2dl 0.1% tej

- 250 gr zsírszegény túró

- mandula forgács

Ez tényleg pofonegyszerű! Összedolgozzuk a zabpelyhet, a kakaót, az édesítőt és a tejet, később hozzáadjuk a túrót, bedobjuk 1.5-2 órára a hűtőbe, majd kivesszük.

k2_8.jpg

k3_4.jpg

Ilyenkor kicsit már merevebb a massza - golyókat formálunk belőle, majd mandulaforgácsban megforgatjuk.

k4_6.jpg

Egy sütőpapírral bélelt tányéron bedobjuk a hűtőbe további 1-2 órára, majd fogyaszthatjuk is!

k5_5.jpg

Jó étvágyat hozzá, bűnmentes nassolásra fel :)

Francia hagymaleves

1_28.jpg

Az ősz többek között azért a kedvenc évszakom, mert lehet levest enni levessel, plédben kucorogva meleg teát kortyolgatni a tévé előtt, és még sorolhatnám. Emellett, ha valaki jól ismer, az tudja, hogy imádom a leveseket, na meg hagymát eszem hagymával, és ettől semmi nem tántoríthat el, így történt, hogy vasárnapi levesként most egy francia hagymaleves elkészítésére esett a választásunk, lássuk, mik az előnyei:

- sokkal gyorsabban kész van, mint egy húsleves, ha másnapos vagy (na jó, közben sírsz egy kicsit, amíg megpucolod és felvágod a hagymákat, de ez még belefér.)

- a hagyma nagyon egészséges: kiváló megfázás esetén, de javítja a szívműködést, tágítja az ereket, mellesleg  a hajunk is jobban nő tőle és fényesebb lesz.

- egy kübli felér egy főétkezéssel, és csak mérsékelten lesz hagymaszagunk!

Hozzávalók:

- 6-7 fej vöröshagyma

- 6 gerezd fokhagyma

- 2l levesalaplé (én tyúkhúsleves kockából készítettem el.)

- só, bors

- 10 dkg vaj

- 1 dl száraz fehérbor

- 5 dkg gouda sajt

- bagett (én teljes kiörlésűt vettem)

-  petrezselyemzöld (nem muszáj)

A vajat megolvasztjuk, majd beledobjuk a felkarikázott vöröshagymákat, hagyjuk őket dinsztelődni, majd jöhet hozzá a fokhagyma.

2_26.jpg

3_26.jpg

4_22.jpg

Ezt felöntjük a borral, az alaplével, sózzuk, borsozzuk és hagyjuk lassú tűzön fedő alatt 20-25 percet rotyogni. A végén belereszeljük a sajtot, még egyszer felrottyantjuk és kész is.

5_23.jpg

Tálalásnál egy karika bagettet teszünk a tál aljára, erre kanalazzuk a forró levest, jó sok hagymával.

6_18.jpg

7_15.jpg

Közben felmelegítjük a sütőt, bedobunk két bagettkarikát, a tetején reszelt sajttal 6-7 percre a 160 fokos sütőbe, majd mikor kicsit megpirult és ráolvadt a sajt, akkor kikapjuk és a leves tetejére helyezzük. Végül friss petrezselymet szórunk rá, forrón a legtutibb. (lehetne úgy is, hogy az egész küblit bedobjuk a sütőbe tetején a sajtos bagettel, és így pirítjuk meg, én ezt macerásnak találtam.) Jó étvágyat hozzá :)

 8_13.jpg

 

Mindenmentes Almás Pite

a8.jpg

Többek között azért is szeretem az őszt, mert ilyenkor mindig minden tele van almás-fahéjas fogásokkal, amiket nagyon szeretek, minden felállásban. Így történt hát, hogy akartam egy olyan variánst, ami egy kicsit egészségtudatosabb, és egy-egy szelet után nem érzem úgy, hogy ledurran rólam a farmerom gombja vagy hasonlók :) A recept cukormentes, édes kelt-tészta helyettesítő liszttel, valamint kókusztejjel és kókuszolajjal készült, ergó gluténmentes, paleo és még vegán is. 

a1_2.jpg

Hozzávalók:

- 10 nagyobb alma

- 1-1.5 ek fahéj

- 50 dkg liszt (én Szaffi kelt tészta helyettesítő édes lisztkeveréket használtam, de lehet ez zabpehelyliszt, satöbbi, kinek a pap, kinek a papné!)

- 100g kókuszzsír (olvasztva)

- eritrit (érzéssel-én nem szeretem nagyon édesen.)

- tojássárgája a teteje megkenéséhez

- 5 dl kókusztej

 Az almákat meghámozom, lereszelem, megfahéjazom, hozzáadok tetszőleges mennyiségű eritritet. Hagyom állni.

a2_2.jpg

Közben a többi cuccból összeállítom a tésztát.

a3_1.jpg

Előveszek egy tepsit, sütőpapírral kibélelem, alulra egy kinyújtott réteg tészta, rá az alma, majd a tetejére még egy réteg tészta.

a4_1.jpg

a5_1.jpg

a6.jpg

Megkenem a tetejét tojássárgájával, majd a 180 fokos sütőben 30-35 perc alatt légkeverésen készre sütöm.

a7.jpg

Szerintem isteni, mindenmentes, bárhol, bármikor. (amúgy alma helyett kábé bármivel tölhetjük.)

a9.jpg

a10.jpg

 

 

 

süti beállítások módosítása