Cooking is love made visible

Szöszi a konyhában

Szöszi a konyhában

Sertéstagine

avagy hogyan hasznosítsuk a maradékot?

2016. január 13. - fuf87

 3_23.jpg

Nekem mindig lelkifurkám van, ha bármilyen étel kidobásra kerül, mert vannak a világnak olyan pontjai, ahol emberek éheznek. Na most, amikor jómagam is főzök ezt-azt, otthonról is hozok, vagy már nem akarjuk 3. nap is ugyanezt enni, akkor vetődik fel, mégis mihez kezdjünk? Bepakolhatjuk a maradványokat a fagyóba, már ha van benne hely, vagy használjuk fel kreatívan a maradékot! Legyen szó csirkéről, pulykáról, malacról, vagy bármilyen egyéb húsról, ez a recept mindegyikkel legyártható :)

A tagine amúgy az észak-afrikai konyha egyik egytálétele, és általában az edényt is jelenti, amiben készül. Hát én az edényt nem tudom hozzá tenni, mert ez egy spéci kúp alakú edényke, ami segíti a kevés folyadékkal történő főzés, és nekem ilyen nincs - de kevés folyadékkal főztem és magas volt az edény széle :) A klasszik köret ilyen ételek mellé általában a kuszkusz, így most is azt készítettem, ennek elkészítésére nem térek ki, mert már a könyökötökön jön ki. (ezúttal kevés római köménnyel és frissen őrölt fekete borssal fűszereztem.) 

 Hozzávalók:

- 1.5 bögre kuszkusz (miután megpuhult, jöhetnek rá a fűszerek)

- 1-2 ek olívaolaj

- a maradvány hús (apróra vágva)

- 1 nagy lila hagyma

- 3 sárgarépa lereszelve

- 4-5 gerezd fokhagyma

- 1 konzerv hámozott paradicsom

- 1 marék aszalt szilva

- 2-3 ek méz (ízlés szerint)

- 2 maroknyi zöldborsó

-3 dl alaplé

- kevés manudlapehely a tetejére

- só, őrölt bors, Ras-el Hanout Seasoning fűszerkeverék (Culinarisban vagy egyéb fűszerboltban beszerezhető)

Kevés olívaolajon feldobom aszalódni a lila hagymát, majd ha kellőképpen megizzadt, jöhet hozzá a lereszelt sárgarépa, só, bors, majd az apróra felvágott fokhagyma.

4_20.jpg

5_21.jpg

És egy kevés Ras-el Hanout. Majd felöntjük az alaplével. Hagyjuk kicsit rotyogni, utána hozzáadjuk a paradicsomot és a zöldborsót.

6_17.jpg

Majd, ha rottyant még egyet, jöhet bele az apróra vágott maradvány hús és az aszalt szilva, na meg a méz!

 1_26.jpg

Hagyjuk szépen főni, sűrűsödni, majd a végén mandulapehellyel szórjuk meg az alkotást. Én a kuszkuszra halmozva tálaltam, aki szereti, egy kis görög joghurttal finomíthat a kompozíción. Jó étvágyat :)

 2_24.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fruzsifoz.blog.hu/api/trackback/id/tr518246036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása