Ezen a hétvégén irtó álmosan indult a vasárnap, talán mert ütős volt a péntek és a szombat is, és hát a kinti szürkeség sem segített rá a kelésre. Végül 10 körül nagy nehezen sikerült feltápászkodnunk, majd bosszúsan konstatáltuk, hogy a hűtőben található 60 -70 dkg vargányán kívül nem igazán van itthon más. De mi húst akartunk, azaz azt is. Szóval összeszedtük magunkat meg a kutyát, és elsétáltunk a közeli Aldihoz, ahol én villámbevásárlást csaptam. Így már minden megvolt ahhoz, hogy készítsünk egy igazán finom vasárnapi ebédet, ami persze hétköznap is isteni lakoma.
Hozzávalók:
- 80 dkg karaj
- 60-70 dkg vargánya
- olívaolaj
- levendulás só (nekem az van most, de a sima is jó); frissen őrölt bors
- dijoni mustár
- piros és sárga koktélparadicsom (kb 20 darab)
- 1 fej vöröshagyma
- 3-4 szelet füstölt sajt
- 7-8 gerezd fokhagyma összezúzva
- 2 dl tejszín/tejföl
- friss petrezselyem / metélőhagyma / mindkettő
A vargányákat kevés olívaolajon enyhén pirosasra pirítom ,egy kis sóval, frissen őrölt borssal ízesítem, majd félreteszem, és próbálok magamnak megálljt parancsolni, hogy ne zabáljam fel az összeset, mire felhasználom az ételemben. (Előre szólok, az illat mennyei lesz, hát még az íze...szóval önuralom needed.)
A húst vékonyra klopfolom, mindkét oldalát bekenem vékonyan dijoni mustárral, majd sózom, borsozom. Egy tepsi aljára kevés olívaolajat öntök, jöhet rá a húsok fele, szorosan egymás mellé helyezve. (hogy kvázi egy réteget képezzenek) Erre jöhet a tört fokhagyma fele, a vöröshagyma karikákra vágva, a koktélparadicsomok fele egészben, majd a vargánya háromnegyede (a vargányát szintén nagyobb darabokban sütöttük meg), majd a füstölt sajt darabkák, végül a tejszín/tejföl fele.
Újabb réteg hús. Rá a tört fokhagyma másik fele, paradicsomok, vargánya maradéka. És egy kis tejszín/tejföl, valamint friss zöld fűszer a tetejére.
És mehet a 180 fokra előmelegített sütőbe cirka 40 percre. Mi madársalátával fogyasztottuk, hogy könnyebb legyen, de éhesebbeknek krumpli vagy a rizs is mehet mellé, így is - úgy is csak imádni lehet! Mindenkinek jó étvágyat.
Ilyen volt, mikor megsült: