Cooking is love made visible

Szöszi a konyhában

Szöszi a konyhában

Sült paprika krémleves

2014. november 18. - fuf87

11_1.jpg

A fák is levetkőztek, felkínálkozva a télnek, mi pedig egyre vastagabb cuccokban parádézunk, kvázi mindjárt December. Nálam ez egy dolgot jelent, a krémleves kavalkád idejét. Imádom, hogy a különböző alapanyagokból mennyire változatos és szívmelengető fogásokkal lehet kedveskedni azoknak, akiket szeretünk. 

Én ezúttal a sült paprika krémlevesre szavaztam, nem túlságosan pepecselős, kellőképpen pikáns és remekül kijön benne a kápia íze. Menüsorba is simán beilleszthető, bár csak óvatosan a mennyiséggel, könnyen jóllakhatunk vele.

Hozzávalók: 

- 1 kg kápia paprika (én most pirosat szermányoltam)

- 1 közepes fej vöröshagyma 

- 1 közepes fej lila hagyma

- 5-6 gerezd fokhagyma

- 1,5-2 dl száraz fehérbor (én Irsait öntöttem hozzá, mivel épp azt szürcsiztem főzés közben - mint tudjátok szeretek borral főzni, és néha az ételbe is teszek!)

- 1 l leves alaplé

- 2 dl tejszín

- 3-4 ek mascarpone (csak, hogy még sokkal krémesebb legyen)

- kevés balzsamecet

- kevés szárított chili paprika (óvatosan)

- só, frissen őrölt bors

a tetejére: pirított fenyőmag + feta sajt

Kicsumázzuk a paprikákat, majd egy tepsibe pakoljuk őket, kevés olíva olajjal meglocsoljuk, és 200 fokra előremelegített sütőben 20-25 percig sütjük őket. Miután kivesszük a tepsit, megszabadítjuk őket a héjuktól és félretesszük. 

112.jpg

Az apróra felvágott vöröshagymát kevés olajon megdinszteljük, hozzáadjuk a fokhagymát is, majd a paprika húsát.

113.jpg

114.jpg

Ezt követően felöntjük a  fehérborral, fűszerezünk, majd jöhet az alaplé, és hagyjuk felrottyanni.

115.jpg

Jöhet hozzá a tejszín és a mascarpone, végül botmixerrel besűrítjük.

116.jpg

Tálalásnál mehet hozzá egy kis pirított fenyőmag és feta sajt. (maybe egy kis zöld fűszer, én friss petrezselymet kínáltam hozzá.)

1_4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://fruzsifoz.blog.hu/api/trackback/id/tr146912189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása