Cooking is love made visible

Szöszi a konyhában

Szöszi a konyhában

Étteremajánló - W35

2014. szeptember 10. - fuf87

w353_1.jpg

Kicsit megcsúsztam ezzel a bejegyzéssel, mert már lassan két hete, hogy betévedtünk ide a péntek esti színház után, nem is "mi" lennénk, ha nem hamburgerre és sörre vágynánk egy kultúrprogram után...na de az se standard, hogy lakk és bőr szerkós emberkék vonaglanak vámpírfogakkal egy színpadon, ha már itt tartunk. (Spottoltuk a Vámpírok bálját, a pár sarokkal feljebb található Magyar Színházban. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a pár sarkot sem gyalog tettük meg, tekintve, hogy erős vonzalmat érzek a 14cm-es cipősarkak iránt, szóval a taxi szimpibb volt.) A helyet egy kedves ismerős, Bálint ajánlotta, utólag is köszönet érte, elindított egy lavinát, méghozzá: Fruzsi és Gábor nagy burger tesztjét:)

Kívülről a hely nem a felemás kategória, viszont hívogat. Belépve máris feltűnik, hogy itt sincs túl sok hely az éhes vendégeknek, és ami van, az is mind foglalt. (max 15-20 hely) Bár farkaséhesen érkeztünk, ezt már szimpinek találtam, hiszen péntek este 11 volt. (Tapasztalataim szerint szerencsére a részegek nagy része ilyenkor már a töröknél kajál, hiszen az gyorsabb és olcsóbb, ezért ezekre a helyekre inkább az igényesebb, street food fan fiatalok járnak.) Kellemes hangerőn mexikói zene süvített, hiszen a hely az amerikai és a mexikói konyha ízeit hozza el nekünk. Egyszerű, fiatalos design, a tábla totál bejövős volt, ahogy felsorolta a variációkat a falon.

w352.jpg

Persze ez nekem nem volt elég, így máris a fiatalember segítségét kértem, aki a pultban ólálkodott, és segítőkész volt abszolút. Mikor mondtam, hogy először vagyunk itt, máris rá akart beszélni egy classic burgerre, ám végül barbecue-s lett belőle, időközben a sarokban is felszabadult egy hely, így még az étel készült, söreinkkel helyet foglaltunk. (mellettünk a falon egy western ruhás, szúrós szemű pasi figyelt ránk, mintha ellenőrizné, üres lesz-e a tányér?:) )

w351.jpg

A levegőben nem hivalkodóan, de érezni lehetett a konyha felől terjengő fincsi illatot, ami igencsak beindította a nyáltermelésünket. A kiszolgálás gyors volt, nettó 10 perc várakozás után feltűnt az előbb említett fiatalember, és hozta a vacsoránkat.

w35 kaja.jpg

A tányér tök jól nézett ki, külön szimpi volt, hogy nem klasszikus hasábburgonyát találtam rajta, hanem konfitált, kicsit megsütött, házi beütésű krumplikat. Kisebb mennyiség, mint amit megszoktunk hambi mellé, de az élmény sokszoros. 

A gyömbéres káposztasaláta igazi orgazmus volt gasztró értelemben. Tökéletes ízharmónia, be tudtam volna belőle lapátolni egy vödörrel. (az utóbbi években a legfinomabb káposzta sali, amihez szerencsém volt!)

A szendvicsről: ha jól tudom, házilag készül ő is, szezámmagos tetővel, pirítva. Hmmmm a töltelék..sali, hagyma, paradicsom, egy tökéletes vastagságú húspogácsa, cheddar sajt, BBQ és még vmi extra szósz, amire kíváncsi lennék, miből készült:) Nekem mennyiségre tökéletes volt, sőt a végén alig bírtam kitipegni a helyről, annyira jól laktam. Kísérőnek egy Coronita gurult le mellé.

5_4.jpg

6_2.jpg

A hely másik bónusza, hogy van itt még mindenféle tex-mex csoda, szóval nem kell feltétlen leragadnunk a hamburgereknél, bár ezekből is van jó pár...attól tartok, ezeket is végig kell kóstolni.

Összességében nekem nagyon bejött a hely, szimpi személyzet, csúcskaja, kerek ízek. Mindenképp jövök még, és a helyetekben nem hagynám ki, ha még nem voltatok:)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fruzsifoz.blog.hu/api/trackback/id/tr866683569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása